A női Extraliga hetedik helyéért játszik szerda este a Miskolc és a Békéscsaba. A borsodiak az első meccsen, idegenben nagyon kikaptak. Úgy tűnt, hogy a velük szemben fennálló tartozások miatt Szajkó Tímea csapatkapitány és Kovács Edina nem utazik el a többiekkel, ám végül mindketten megjelentek az összecsapás helyszínén, igaz, pályára csak Szajkó lépett, Kovács nem.
A miskolciak mindössze 36 pontot szereztek, ezzel biztosan nem elégedettek.
„A lányok is többet vártak maguktól – mondta Toma Sándor, a borsodiak edzője. – Ellenfelünk biztosan hozta stabil alapjátékát, de látszott a csapatunkon az elmúlt időszakból fakadó edzetlenség is. Nem tudtunk megfelelően reagálni a dolgokra, és természetesen nagyon hiányzott Kovács Edina ütőteljesítménye, illetve a blokkok, a fizikálisan most előttünk járó Békéscsaba akcióinak döntő százalékát kihasználta, beütötte. Szerdán szeretnénk tisztességes röplabdát nyújtani, és tisztességes eredményt elérni. A mérkőzéseinkre kilátogató nézők száma megszaporodott mostanában, akiket megajándékoznánk egy élvezetes estével, hiszen ez lesz az itthoni szezonzárónk. Ugyan jó kis csapat a békéscsabai, de nem verhetetlen, majd meglátjuk mit sikerül kihoznunk magunkból, illetve a meccsből...”
(forrás: Borsod Online)