A HPQ-Szegedi RSE férficsapata három évvel ezelőtt jutott fel az Extraligába. Az első évadban negyedik, a másodikban hetedik lett, most viszont kiesett az NB I-ben és csak a 9-11. helyért játszhat. Mindezek ellenére a klub igényt tart Mészáros Péter edző további munkájára, ő viszont még nem döntött a folytatásról.

– A 9-11. helyért zajló rájátszásban ugyan még négy találkozó vár a Szegedre, de az már most kijelenthető, hogy a csapat teljesítménye elmaradt a várakozástól. A gyenge szereplésnek mik voltak az okai?
– A számok, a tények önmagukért beszélnek, természetesen én is kudarcként élem meg az Extraligából való kiesésünket. De... Tavaly augusztusban, amikor elkezdtük a srácokkal a közös munkát, még 15 játékossal számolhattam. Mindössze két és fél hónap múlva viszont ez a szám redukálódott 8-10 főre. Elfogytunk. Volt, amikor délelőtt mindössze két játékosnak tartottam edzést... Rengeteg sérülés, betegség nehezítette a munkát, arról nem beszélve, hogy többen idény közben határoztak úgy, nem jönnek többet. Így azért egy kicsit más megvilágítást kap a haloványabb produktum.

– Játékosként több mint százszor szerepelt a válogatottban, tízszer nyert bajnokságot, 11-szer Magyar Kupát, és edzőként is akasztottak már a nyakába aranyérmet. Most jó esetben kilencedik lesz a Szegeddel. Sikerorientált emberként hogyan élte, éli meg a kudarcot?
– Elképzelheti. Majdnem beleőrültem. Lelkileg nem volt könnyű feldolgozni a történteket. Ott maradtam nyolc-tíz játékossal, abból három alig múlt serdülőkorú. Még cserélni sem tudtam. Kínomban, na meg persze muszájból fogtam magam, és 43 évesen én is szerelést húztam.

– Év közben nem volt arra lehetőség, hogy igazoljanak?
– De, csak éppen nem volt rá anyagi fedezetünk. A határtól nem messze élő két szerbiai játékossal már mindenben megállapodtunk, a pénzük felét valahogy ki is gazdálkodtuk, de a másik részre képtelenek voltunk szponzort találni. Szegény ember azzal főz, amije van. Ez is az egyik ok, amiért csak a kilencedik helyért folytathatjuk.

– A vezetők nem az ön nyakába varrják a gyenge szereplést, kijelentették, elégedettek a munkájával, önnel képzelik el a jövőt. Marad?
– Bevallom, jólesik, hízelgő, hogy ragaszkodnak hozzám, látják, hogy a fiatalok mennyit fejlődtek, a város is szép, de ez még kevés a boldoguláshoz. Szívesen folytatnám az elkezdett munkát, de ebben a pillanatban még nem tudok határozni. Amennyiben nem változik semmi, akkor nem sok értelmét látom a közös munkának. Mert jöhet ide nálam huszonhatszor jobb edző, ő sem tudna nyolc emberrel csodát művelni.

(forrás: delmagyar.hu)

Címkék: szeged mészáros röplabda hpq

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr272790009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása