Noha tegnap, azaz hétfő este első felindulásból nem írtam meg a véleményemet a női elődöntőkön tapasztaltakkal kapcsolatban – gondolván, hogy majd alszom rá egyet, és akkor lenyugszom –, most mégis kénytelen vagyok billentyűzetet ragadni.

Történt ugyanis, hogy a hét mérkőzésből ötöt sikerült a helyszínen, személyesen megtekintenem, és az ezeken látott események számomra mélységesen felháborítóak voltak! És ezúttal nem a szervezésre, a játék színvonalára, vagy a mérkőzések időpontjára gondolok, hanem ezeknél egy sokkal fontosabb dologra – a játékvezetésre.

Az odáig oké, hogy vannak nemzetközi játékvezetőink. Nagyszerű, remek és csodálatos hír, hogy – ha klubcsapataink vagy válogatottaink nem is, akkor légiósaink mellett legalább ők – öregbítik külföldön a magyar röplabda hírnevét. Az is rendben van, hogy – mivel elméletileg ők a legjobb magyar bírók –, elsősorban ők vezetik a fontos találkozókat (Magyar Kupa-helyosztók, bajnoki elődöntők). De az egyáltalán nem mindegy, hogyan! Elhiszem én, hogy itthon kevésszer tudják megmutatni magukat, így minden alkalmat megpróbálnak megragadni erre. Azt is elhiszem, hogy ha már meccset vezetnek itthon, szeretnének ők is valamilyen szerephez jutni. Azt is elhiszem és megértem, hogy ők is emberek, hogy ők is tévedhetnek, hiszen aki dolgozik, az hibázik. (Az már más kérdés, hogy a legtöbb embert ennyi hibáért rég kirúgták volna a munkahelyéről...) Viszont kérdezem én: öt perc szereplésért, öt perc hírnévért tényleg muszáj tönkretenni csapatok egész éves munkáját?!?

Ha valaki össze-vissza, mindkét csapat előnyére/kárára téved, az is megengedhetetlen! De hogy valaki látványosan csak az egyik csapat javára tévedjen, és mindig olyankor, amikor éppen kulcsfontosságú helyzet/pont van, az igazán bicskanyitogató és felháborító!

Nézzük a hét elődöntőt egyesével:
BSE–Újpest, első meccs (Kiss Z., Tillmann): számtalan hálóérintés, blokkos ütések és vonalak elnézése, erősen egyoldalúan.
BSE–Újpest, második meccs (Mocsnik, László É.): közepes színvonalú fújás, de a találkozó egyoldalúsága miatt nem befolyásolt semmit.
BSE–Újpest, harmadik meccs (Hóbor, Mezőffy): döntő szett 13:13-nál a blokkoló Várhegyinél kettősérintés fújása…
BSE–Újpest, negyedik meccs (ifj. Szabó P., Adler): a vonalbírók folyamatos felülbírálása, blokkos ütések elnézése, erősen egyoldalúan.

Gödöllő–Vasas, első meccs (Adler, Mezőffy): teljesen korrekt, hibátlan fújás.
Gödöllő–Vasas, második meccs (Hóbor, Donkó): több tévedés, erősen egyoldalúan.
Gödöllő–Vasas, harmadik meccs (Ujházi, László É.): össze-vissza fütyülés, vonalak és blokkok folyamatos elnézése, mindkét edző sárgalapot kapott.

Ez persze csak egy vélemény, amit vagy elfogad valaki, vagy nem. Az érintettek nyilvánvalóan nem fogják elfogadni. De az nem is baj, nekik nem is kell. Ettől függetlenül egy bíró akkor végzi jól a dolgát, ha észrevétlen marad, és nem azzal telik egy mérkőzés, hogy az egyik, vagy másik, vagy mindkét fél játékosai, edzői, szurkolói folyamatosan reklamálnak, üvöltöznek. Mert a legtöbbször elhangzott rigmus az elődöntők alatt nem a „Hajrá XY”, vagy a „Mindent bele” volt, hanem a „Mennyibe került”, a „Mocskos csalók”, és „Az igazat, az igazat” kezdetű dalocskák.

És hogy mindez ellen mit lehetne tenni? Valószínűleg semmit, hiszen a csapatok hiába panaszolják be a játékvezetőket a Játékvezetői Testületnél, nem történik semmi. Pedig volt már, hogy csapat/edző külön kérvényezte, hogy bizonyos bírók ne vezessenek neki meccset a továbbiakban, ám mintha mi sem történt volna, egy vagy két héttel később az említett urak/hölgyek ismét megjelentek az adott együttes mérkőzésén. Ráadásul mivel a játékvezetők egymást ellenőrzik, nagyon ritka, hogy valakit szankcionálnak – ha esetleg mégis, akkor sem a gyenge színvonalú működése, hanem adminisztratív okok miatt.

Félreértés ne essék: nem vagyok elvtelen bírószidalmazó, de ami ezen az említett hét meccsen történt, az ténylegesen felháborító volt! Ennek ellenére mindig örülünk, ha egy találkozó hiba vagy balhé nélkül zajlik le (például Hollósy László első visszatérése Gödöllőre októberben, az Adler, Mocsnik páros közreműködésével; a márciusi MAFC–Csepel kiesési rangadó, amely játékvezetői szempontból rettenetesen nehéz volt, és amit az Adler, Ujházi duó hiba nélkül, nagyon jól fújt), de sajnos az elmúlt egy hétben nem ez volt a jellemző, és akkor még csak a női elődöntőről beszéltünk, a Kazincbarcika–Dág férfi negyeddöntő első meccsét nem is említettük!

Reméljük, ezt olvasva az érintettek elgondolkodnak kicsit, hiszen nem értjük, ha tudnak jól is fújni, akkor miért kell rosszul?!? Illetve abban biztos vagyok, hogy ha a nemzetközi meccseket is így vezetnék, akkor nem sűrűn lenne MEVZA, CEV vagy FIVB küldésük – márpedig elég sok van, ami arra enged következtetni, hogy odakint jobban megy a dolog... Lehet, hogy úgy gondolják, az itthoni gyengébb meccsekhez követelmény a gyengébb játékvezetés is?!?

Kovács Gábor