Egy kis falu nagy csodája

 2011.03.20. 23:19

Dág község Komárom-Esztergom megyében, a dorogi kistérségben található. Alig ezren lakják, általános iskolájába száz tanuló jár, ebből több mint hatvan igazolt röplabdázó. Van egy helyi vállalkozó, aki mert nagyot álmodni, és van egy megszállott testnevelő, aki még nagyobbat. És az álomnak még nincs vége!

Tíz évvel ezelőtt Oszuska Zoltán tatai vállalkozó épített egy háromszáz fős sportcsarnokot édesapja szeretett falujában, Dágon. A létesítmény a település egykori, nagy tiszteletnek örvendő testnevelőjének Oszuska Miklósnak a nevét viseli. A 2001-ben alakult csapat ugyan tatabányai játékosokból állt – ez mind a mai napig így van –, ám az édesapa iránti tiszteletből Dági KSE néven indult és indul a bajnokságban.

Három évvel ezelőtt aztán a dági gyerekekre terelődött a figyelem, azzal a nem titkolt céllal, hogy a csarnokot használják inkább a helyiek. A kölyökcsapat élére az iskola testnevelő-tanárát, Kiss Kálmánt szerződtették, akinek a vezetésével három év alatt a magyar röplabda utánpótlásának fellegvárává nőtte ki magát a község a Gerecse és a Pilis vonulatai közül. A dági röplabda sikertörténetébe két edzés között ő maga vezette be a riportert.

– A felnőtt NB I-es csapatban is akadnak dági juniorok, de ott még több a tatabányai játékos. Egyébként az alapszakaszt ők is, miképpen a juniorok, és a junior NB II-esek, veretlenül nyerték. Utóbbi együttesek már kizárólag dági játékosokból állnak. Mindannyian amatőrök, nincsenek profi igazolt versenyzőink. Ezért az extraligás csapatokkal vegyített rájátszást követően az összesített negyedik hely az maga lenne a csoda! Egészen pontosan annak a megismétlése, hiszen három évvel ezelőtt már megtörtént.

– Hol áll most a dági röplabda a hazai mezőnyben?
– Ha ragsort kell fölállítani, hozzávetőleg az ötödik-hatodik helyen. Szerintem ez a csúcs, ennél sokkal följebb a közeljövőben nem is fogunk kerülni, így az a cél, hogy ezt a helyet megtartsuk. Amint már említettem, nálunk nincs profi, vagy fél profi, az edzők, velem együtt, ingyen teszik a dolgukat.

– Akkor a tündérmesét ki írja tovább?
– Az utánpótlás. A gyermek- és a serdülőbajnokságban induló csapatainkra helyeztük a hangsúlyt, és ők tündökölnek is. Az országos gyermekbajnokságban, például, a tavalyi szezonban és idén is két dági csapat indult. Ezt még a legnagyobbak sem tudták megtenni. Tavaly a diákolimpián is bejutottunk a nyolcas döntőbe, a harmadik korcsoportban, ahol az ötödikes és hatodikos gyerekek szerepelnek, míg mi a negyedikeseket neveztük, mert csak ott volt akkora az osztálylétszám, hogy össze tudtuk állítani a csapatot.

– Sporttagozatos az iskola?
– Nem, normál tantervű. Igaz, az edzések száma mást mutat, hiszen ezek a gyerekek heti öt foglalkozáson vesznek részt, a hétvégén pedig rendre mérkőzéseket játszanak.

– Röplabda-akadémián még nem gondolkodott?
– Szép lenne. De a reális terv az, hogy a környező települések iskoláiban is beindítsuk a röplabdaéletet. A szomszéd faluban, Sárisápon már van húsz-huszonöt lurkó, aki rendszeresen edz. Távlati célként egy középiskolát, majd egy felsőoktatási intézményt is bevonnánk a környékről. Részben azért, mert jelenleg a legtehetségesebb gyerekeinket a nagy csapatok rendre elviszik, hiszen a tanulási lehetőségek tekintetében egy nagyvárossal mi nem tudunk versenyezni.

(forrás: utanpotlassport.hu)

Címkék: röplabda utánpótlás dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr242757419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása