A Békéscsabai RSE 3:1-re nyert a MÁV Előre SC otthonában a női Extraliga 5-8. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén. A párharc második felvonására március 19-én, szombaton kerül sor. Győzött az NRK-Nyíregyháza is.

„Mindenképpen győzni akarunk, ha már csak hajszállal ugyan, de lemaradtunk az ígéret földjéről – mondta a meccset megelőző napon Fésüs Irén, a MÁV Előre edzője. – Nem lesz könnyű dolgunk, de az ötödik hellyel bizonyítani akarjuk, hogy ebben a bajnoki évben Fortuna nem mindig állt mellénk.”

Nem kezdett jól a vendégcsapat, a nyitásfogadások rendre elpattantak a békéscsabai játékosokról. Nagy Attila edző 6:1-es székesfehérvári vezetésnél ki is kérte első idejét, hogy megnyugtassa a lányokat. Ezután kicsit oldódni látszott a csapat. Soós Nikolett és Pallag Ágnes ütéseinek is köszönhetően 11:11-nél utolérték a hazaiakat, sőt 12:11-re már vezettek is. Jezerniczki Tímea nyitásai foghatatlannak bizonyultak, a vendégek blokkjai pedig áttörhetetlennek. 20:13-as Békéscsaba-vezetésnél Fésűs Irén kért időt. A hazaiakon ez sem segített, és végül a látogatók örülhettek a részsikernek (15:25, 0:1).

A második játékrészt ott kezdte a Békéscsaba ahol az előzőt befejezte. Hihetetlen mezőnymunkával szerezték a pontokat a vendégek. Fésűs Irén 6:1-es hátránynál kikérte első idejét. A MÁV Előre ezután összeszedettebb lett, szoros csata alakult ki. Mindkét együttes nagyon szépen küzdött. A második technikai szünetben 16:13 volt az állás a vendégek javára. Pallag és Soós ütéseivel lépett el a Békéscsaba, amelynek sikerült nagyobb fokozatra kapcsolnia, és hat ponttal elhúznia. Ezt az előnyt már nem engedték ki a kezükből a vendégek (17:25, 0:2).

A harmadik rész elején nagyon szoros küzdelem alakult ki. A vendégek el akarták dönteni a mérkőzést, a fehérváriak viszont nem adták könnyen magukat. Az első technikai szünetre 8:7-es hazai vezetésnél vonulhattak a csapatok. Feltámadni látszott a MÁV Előre, a kanadai Colette Meek sokszor ellenállhatatlannak bizonyult, és Tálas Zsuzsanna is bemutatott két szép blokkot. Ezután hullámvölgybe kerültek a vendégek. A szervafogadások pontatlanná váltak és az ütések sem voltak olyan hatékonyak, mint korábban. A második hivatalos pihenőre 16:9-es hazai vezetéssel mehettek a csapatok. Nagy Attila edző frissíteni akart csapatán, így pályára küldte Czina Katát és Jenei Andreát. Együttesének sikerült közelebb kerülnie riválisához, de tíz pont alá nem csökkent a differencia, s a játszmagyőzelmet a fehérváriak nem engedték ki a kezükből (25:15, 1:2).

A MÁV Előre kezdett jobban a negyedik etapban, de a csabaiak is hamar magukra találtak. A játékrész első felében egyik együttes sem tudott jelentős előnyre szert tenni. 13:11-es állásnál a fehérváriaknak sikerült zsinórban szerezniük néhány pontot, Nagy Attila 17:12-nél időt kért. A Békéscsaba ezután kezdett éledezni, és ezúttal hatpontos hátrányból egyenlített, nagyszerű játékot bemutatva. 21:21-nél egalizálta az állást a látogató, majd Fésüs Erzsébet felszálló ágban megütött egylábasával átvette a vezetést. Ezután nem volt visszaút. A csabaiak hihetetlen visszatérést produkálva, megérdemelten nyerték meg a szettet és a mérkőzést is (22:25, 1:3).

Extraliga, nők, rájátszás, az 5-8. helyért, 1. mérkőzés

MÁV Előre SE – Békéscsabai RSE 1:3 (–15, –17, 15, –22)
Székesfehérvár, 150 néző. Játékvezetők: Szabó Zs., Tillmann
MÁV Előre: Vacsi 11, Dzunics 6, Antal A. 8, Kondor T. 9, Tálas 10, Meek 12. Csere: Deli-Germann (liberó), Rivnyák, Pintér E. Edző: Fésüs Irén
Békéscsaba: Sherman 5, Jezerniczki 10, Fésüs E. 13, Soós N. 17, Pallag 20, Bozóné 14. Csere: Bucsi (liberó), Czina, Jenei, Horváth V. 1. Edző: Nagy Attila

Jók: Kondor T., illetve Sherman, Fésüs E., Soós N., Pallag

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:1, 8:3, 10:6, 11:11, 13:14, 14:21. 2. játszma: 1:3, 2:6, 6:8, 8:11, 9:13, 11:14, 15:21. 3. játszma: 3:3, 8:7, 12:8, 14:9, 17:10, 20:13, 22:14. 4. játszma: 4:1, 5:4, 8:6, 11:9, 13:11, 17:12, 18:16, 21:18, 21:21, 21:24

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Békéscsaba javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Fésűs Irén: – Ma nagyon dekoncentráltan játszottunk, de annak örülök, hogy Kondor Tímea tökéletesen helyettesítette Papp Dórát. Számomra nincs jelentősége, hogy hányadik helyen végzünk, fontos, hogy kipróbálhassam a fiatalokat.
Nagy Attila: – Az első és a második szettben nagyon jól blokkoltunk és fejben fenn tudtuk tartani a koncentrációnkat. Amikor pedig kezdett meleg lenni a pite, akkor ma igazi csapatként küzdöttünk a győzelemért. Nem dőlt még el semmi, szombaton hasonlóképpen kell játszani.

NRK-Nyíregyháza – Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:1 (22, 20, –13, 22)

(forrás: brse.hu)

Címkék: máv székesfehérvár békéscsaba röplabda fehérvár előre extraliga brse máv előre

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr692745407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása