A Kazincbarcika pénteki legyőzése után vasárnap a Kecskemét ellen is nyert a Dunaferr a férfi Extraliga 1-4. helyéért rendezett középszakaszában. A dunaújvárosiak hazai pályán 3:1-re verték az alföldieket a hatodik, utolsó fordulóban, így a harmadik helyen végeztek, a negyeddöntőben pedig a MAFC-cal találkoznak.

A dunaújvárosiak előbb három, majd hatpontos előnyre tettek szert az első szettben (12:6), ám még mielőtt elkezdhettek volna a játszmagyőzelemben reménykedni, gyorsan magára talált a vendégcsapat, és pillanatok alatt egyenlített (13:13). Innentől végig fej-fej mellett haladtak az együttesek, a hazaiaknál Tomanóczy Tibor, míg a vendégeknél Csala Bernát és Somodi István szerezte a pontok nagy részét, s hiába volt több lehetősége is a játszma megnyerésére a Dunaferrnek, az idegölő véghajrát jobban bírták a kecskemétiek, akik 31:29-re nyerték az első felvonást (0:1).

A második szett már nem alakult ilyen szorosan, köszönhetően leginkább annak, hogy a korán megszerzett tetemes előnyét ezúttal nem adta le a hazai csapat, amely a továbbra is remek formát mutató Tomanóczy, valamint Hatvany Attila és Lukács Attila pontjaival uralta, irányította a játékot, s végül nagyon simán nyerve egyenlített (25:16, 1:1).

A harmadik etapot ismét jól kezdte a Dunaferr, amely pillanatok alatt elhúzott ellenfelétől, ám a vendégek ezúttal nem engedték tartósan meglépni a dunaújvárosiakat, s a csereként beállt Rapi Róbert pontjaival tartani tudták egy-kétpontos hátrányukat. A játékrész derekán pontosabbá vált a kecskemétiek játéka, s át is vették a vezetést, ám a továbbra is szenzációsan játszó Tomanóczy, illetve Hatvany Attila ütéseivel ismét visszavette az előnyt a hazai csapatunk, amely a hajrában már a játék minden elemében vetélytársa fölé nőtt (25:22, 2:1).

A negyedik felvonásban is nagyot harcoltak egymással a csapatok, hol a Dunaferr, hol a Kecskemét állt jobban egy-egy ponttal, de ennél jobban egyik gárda sem tudott meglépni. Egészen a játszma második technikai szünetéig, amikor a hazai blokk, valamint támadójáték is egyszerre állt össze, így miután sorozatban öt pontot szerzett a házigazda, végleg eldőlni látszott a találkozó (22:16). A vendégek persze nem adták fel, ám a Dunaferr nagyon taktikus játékkal őrizte előnyét, s végül sikerrel zárta le a szép játékot (25:18, 3:1). Sikerével a Dunaújváros a csoport harmadik helyén végzett.

Extraliga, férfiak, középszakasz, az 1-4. helyért, 6. (utolsó) forduló

Dunaferr SE – Kalo-Méh-Kecskeméti SE 3:1 (–29, 16, 22, 18)
Dunaújváros, 100 néző. Játékvezetők: Tillmann, Szabó Zs.
Dunaferr: Tóth A., Bokor E., Szabó B., Tomanóczy, Hatvany A., Lukács A. Csere: Pápai (liberó), Dávid Cs., Johansson. Edző: Ruffing Péter
Kecskemét: Somodi, Csala, Farkas P., Tóth I G., Bokor G., Dorcsák. Csere: Szabó T. (liberó), Rapi, Hatvany Zs., Szappanos D., Erki. Edző: Karagics Mátyás

A csoport végeredménye
1. Kaposvár 11 pont (17:5)
2. Kecskemét 10 pont (13:12)
3. Dunaferr 8 pont (9:14)
4. Kazincbarcika 7 pont (9:17)

A negyeddöntő párosítása
Fino-Kaposvár – Csepel
Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC
Dunaferr SE – MAFC-BME-Mapei
Vegyész RC-Kazincbarcika – Dági KSE

(forrás: Dunaújváros Online)

Címkék: kecskemét dunaújváros röplabda dunaferr extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr522717051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása