Más a tét, de a lényeg ugyanaz: mindkét veszprémi csapatnak nyernie kell a hétvégén a bajnokságban! A nők az NB I alsóházi rájátszásában a Palotát fogadják szombaton, a férfiak pedig az Extraliga középszakaszának utolsó fordulójában a MAFC-ot látják vendégül vasárnap.

„A bajnoki szünetet igyekeztünk alaposan kihasználni, főleg az erőnlétünk fejlesztését tartottuk szem előtt – magyarázta Nyári Sándor, a Company Nyelviskola-Veszprémi RC mestere. – Amolyan mini alapozást végeztünk, rengeteget medicinlabdáztunk és lépcsőztünk. Ezen kívül a Dunaferr-rel két edzőmérkőzésen próbáltunk ráhangolódni a középszakasz záró fordulójára, valamint a közelgő rájátszásra. A MAFC otthonában sima vereséget szenvedtünk. Ellenfelünk nagyon jó napot fogott ki, gyakorlatilag leütöttek bennünket a pályáról. Szeretnénk tisztességgel befejezni a középszakaszt és a hatodik helyünket megerősíteni. Horváth Szabolcs családi elfoglaltsága miatt nem szerepelhet.”

A győzelem azért nagyon fontos a bakonyiak számára, mert ha nyernek, a hatodik helyen zárnak, ha viszont kikapnak, visszacsúsznak a hetedik pozícióba! Hogy a Veszprémre hatodik hely esetén a negyeddöntőben a Dunaferr vagy a Kazincbarcika vár majd, az a felsőházban szintén vasárnap dől el.

A női NB I-ben egri veresége után a Veszprémi Egyetemi SC a Palota együttesét fogadja a rájátszás harmadik fordulójában.

„Egerben nagyon gyengék voltunk, papírforma-eredmény született – mondta Oláh János, a VESC edzője. – Most az a feladat, hogy a hátralévő fordulókban a lehető legtöbb pontot begyűjtsük, így nem juthatunk a kiesés sorsára. Úgy vélem, hogy a két hazai ütközetet, és a Palota elleni idegenbeli csatát mindenképpen meg kell nyernünk.”

A hölgyek számára is kulcsfontosságú a hétvégi meccs, hiszen ha otthon vesztenének, újra egyenlő pontszámmal állnának a nagy rivális Egerrel.

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: veszprém palota röplabda mafc extraliga vrc vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr652711722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása