A tavalyi bajnoki döntő óta először találkozik egymással a Kaposvár és a Kecskemét. A férfi Extraliga 1-4. helyéért zajló középszakaszának második fordulójából elhalasztott mérkőzés eredeti időpontjában az alföldiek majdnem elutaztak a somogyiak otthonába, aztán a botrány szerencsére elmaradt. A kaposváriak szeretnék megőrizni veretlenségüket, és a szurkolókat is kiengesztelnék a vasárnapi gyatra produkció után. Kántor Sándor edző eközben már előretekint, az a célja, hogy a klub bekerüljön a rekordok könyvébe.

Kínos vereséggel fejezte be a Közép-európai Liga alapszakaszát a Kaposvár, amely kilátástalan játékkal szenvedett 3:0-s vereséget a horvát OK Mladost Marina Kastela csapatától. Nem volt sok idő a szomorkodásra: a bajnokcsapat csütörtökön már bajnoki rangadót játszik a Kecskeméttel. „Borzasztó így befejezni a Közép-európai Ligát – mondta Kántor. – Benne volt az is, hogy nekünk fontosabb a Kecskemét elleni mérkőzés, de nem hiszem, hogy ennyire visszaveti az ember teljesítményét, ennyire rosszul nem lehet akkor sem játszani.”

A csapat a magyar bajnokság középszakaszában eddig három mérkőzésből hármat nyert, kétszer megverte a Dunaferrt, egyszer pedig a Kazincbarcikát. A folytatásban is csak a győzelem az elfogadható eredmény. „Nekünk az a fő célunk, hogy ezeket a mérkőzéseket megnyerjük, majd bajnoki és kupagyőzelmet szerezzünk – mondta Hoboth Ákos. – Mindenkinek össze kell kapnia magát, de úgy érzem, ezt abszolválni tudja majd a csapat, és abszolválni is kell!”

Az edző már előretekint, és abban bízik, hogy a kaposvári együttes a közeljövőben is megőrzi vezető helyét a bajnokságban. És még az is előfordulhat, hogy a korábbi terveivel ellentétben ő is pályára lép. „Én nem szerettem volna, de van egy olyan dolog, amit azért én is szeretnék – folytatta Kántor. – Van egy portugál csapat, amely tartja a Guinness-csúcsot, és ha tudnánk előre menetelni, rövid időn, három éven belül meg lehetne dönteni, és nagy dolog lenne, ha a kaposvári klub a rekordok könyvében szerepelne.”

A Fino-Kaposvár – Kalo-Méh-Kecskeméti SE bajnoki rangadó csütörtökön 18 órakor kezdődik.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kecskemét kaposvár röplabda extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr712686794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása