Az alapszakasz felén van túl a Pécsi TE-PEAC női röplabdacsapata, s az NB II Nyugati-csoportjában szereplő együttesnek minden oka megvan a bizakodásra a jövőt illetően: a csapat ugyanis a harmadik helyen áll, s csupán rosszabb játszmaaránya miatt nem foglalja el a képzeletbeli dobogó második fokát.

Elégedett és egyben bizakodó Storcz Tamás, PTE-PEAC női röplabdacsapatának edzője. „A szezon elején általában nem tudjuk pontosan, mire lesz elég a keretünk, a tudásunk, a felkészülésünk – magyarázta a tréner. – Mostanra azonban világosan kiderült, hogy a pécsi női röplabdának van létjogosultsága, a lányok ugyanis meccsről meccsre jobban játszanak.”

A tréner hozzátette, egyelőre nem tudni, a rájátszás milyen ütemben zajlik majd, ám az szinte biztosnak vehető, hogy a pécsiek érdekeltek lesznek majd a folytatásban is. „A helyezésünk mellett számomra az is örömteli, hogy egyre több fiatal jön hozzánk játszani – árnyalta a képet Storcz Tamás. – Ráadásul immár nem csak egyetemistákból áll a csapatunk, hogy mást ne mondjak, Tolnay Dominika még csak tizenhat éves. Összességében tehát tovább épül a női röplabda Pécsett.”

(forrás: bama.hu)

Címkék: pécs röplabda pte peac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr432589278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása