A férfi Extraliga alapszakaszának tízedik, utolsó fordulójában már 2:0-ra is vezetett a Dunaferr SE otthonában a Vegyész RC-Kazincbarcika, tehát egyjátszmányira volt a bajnokság első fázisának megnyerését jelentő sikertől. A meccset végül a dunaújvárosiak nyerték 3:2-re, így a tabella élén a MAFC-ot legyőző Kecskemét végzett.

Ahogyan várható volt, már az első szett nagy csatát hozott, egymás mellett haladtak a csapatok, és feltűnő volt, hogy nyitásban mindkét oldalon sok volt a hiba. A második technikai időnél még 16:15 volt az állás, de a Vegyész összekapta magát, és hiába kért időt Ruffing Péter, hazaiak trénere 18:20-nál, ez sem segített, és így vezetést szereztek a borsodiak.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, szoros volt az állás, de inkább a Vegyész akarata érvényesült. A hajrában azonban fordítottak az újvárosiak (23:21), de Toronyai Miklós nyitásaival nem tudtak mit kezdeni, így hamarosan már kettő volt a borsodiak összesítésbeli előnye.

A harmadik felvonásban Dávid Csanád vezérletével jól kezdett a Dunaferr, olyannyira, hogy egyre növelte előnyét (8:4, 22:13). Ezután még kapaszkodott a látogató, de már nem tudta utolérni ellenfelét, amely így szépített (1:2). A negyedik játszmában 5:5 után kapcsoltak rá a hazaiak, és szívós munkával kiegyenlítettek (2:2).

Az ötödik szettben 3:3-nál Tomanóczy Tibor került a nyitóhelyre, akinek négy jó szervája gyakorlatilag eldöntötte a meccset a Dunaferr javára.

Extraliga, férfiak, alapszakasz, 10. (utolsó) forduló

Dunaferr SE – Vegyész RC-Kazincbarcika 3:2 (–23, –24, 22, 20, 6)
Dunaújváros, 100 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Ujházi
Dunaferr: Szabó B., Bokor E., Hatvany A., Tóth A., Tomanóczy, Lukács A. Csere: Pápai (liberó), Dávid Cs., Johansson, Kövessy. Edző: Ruffing Péter
Kazincbarcika: Juhász P., Lehóczky L., Kovács II Z., Gulyás Á., Lónárt, Lehóczky G. Csere: Szántai (liberó), Csizmadia J., Toronyai, Dudás T. Edző: Dudás András

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Ruffing Péter: – Igazi rangadót vívott a két jól felkészített csapat, a végjátékban azonban a fizikai fölényünk eldöntötte a mérkőzést.
Dudás András: – Ennyi hibával csoda, hogy két szettet nyertünk.

Kalo-Méh-Kecskeméti SE – MAFC-BME-Mapei 3:0 (22, 22, 18)

Az alapszakasz végeredménye
1. Kecskemét 19 pont
2. Kazincbarcika 18 pont
3. Dunaferr 17 pont
4. Veszprém 13 pont
5. MAFC 12 pont
6. Szeged 11 pont

(forrás: boon.hu)

Címkék: dunaújváros röplabda kazincbarcika dunaferr vegyész extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr682511573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása