A Fino-Kaposvár 3:2-re kikapott hazai pályán a belga Prefaxis Menen ellen a férfi Challenge Kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén. A magyar bajnok hiába vezetett a szettek tekintetében 2:1-re, végül a vendégek szereztek előnyt a párharcban.

A kaposváriak természetesen igyekeztek hasznos információkat gyűjteni a belgákról, mégis inkább arra alapoztak, hogy ha a saját játékukkal nem lesz gond, akkor meglesz a győzelem is. Az első szettben jól kezdett a házigazda, elsősorban Bagics Balázs pontjainak köszönhetően az első technikai szünetben már négy pont volt az előny. A belgák a folytatásban többször is felzárkóztak, de egyenlíteniük egyszer sem sikerült. Kaszap Tamás két remek ásznyitása után már 22:16 állt a táblán, és a végjátékban sem remegtek meg a kezek (25:21, 1:0).

A második játszma már nem alakult ennyire fényesen magyar szempontból: visszaesett a kaposváriak teljesítménye, sok volt a bizonytalanság és a hiba a játékukban, így nem meglepő, hogy végig csak futottak az eredmény után. A szett derekán aztán Bagics foghatatlan szervájával egy alkalommal sikerült befogni az ellenfelet (19:19), ezután azonban megint vendégpontok következtek egymás után. A hajrában két vitatható játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket, egy pontos blokk után pedig a Menen játékosai örülhettek az egyenlítésnek (22:25, 1:1).

A térfélcsere után szinte végig fej-fej mellett haladt a két csapat. 18:18 után egy hosszú belga nyitást jónak ítélt a szigorú török játékvezető, de ezúttal ez sem zavarta meg a somogyiakat. Izgalmas végjáték következett ezután: a hazaiak már 24:21-re vezettek, de a holland Schouren ászszervájával egyenlített a Menen. Aztán újabb játszmalabdákat harcolt ki a házigazda, végül két blokk, Szabó Alpár és Laszczik Iván egy-egy szenzációs megoldása pecsételte meg a belgák sorsát (27:25, 2:1).

A negyedik szettben megint csak sokat hibáztak a hazaiak, a belgák pedig éltek a lehetőséggel, és a második technikai szünetben már magabiztosan vezettek öt ponttal. A Kaposvár ezután ugyan még egy pontra felzárkózott, de többre már nem futotta az erejéből. Egy elhibázott hazai támadás után a belgák egyenlítettek (21:25, 2:2).

Két vendégponttal indult az ötödik, rövidített játékrész, a hazai egyenlítés után pedig újabb három pontot szereztek a belgák. Kántor Sándor időkérése után sem javult a helyzet, a térfélcsere után 4:8-ról indult a maratoni hosszúságú találkozó utolsó szakasza. A kaposvári fiúkban már nem maradt annyi erő, hogy fordítsanak, így a határozottabb és pontosabb belgák megszerezték a győzelmet.

A visszavágót a jövő kedden játsszák Belgiumban. A továbbjutáshoz immár egy nagy idegenbeli bravúr kellene, aztán az aranyjátszma megnyerése.

Challenge Kupa, férfiak, 3. forduló, 1. mérkőzés

Fino-Kaposvár – Prefaxis Menen (belga) 2:3 (21, –22, 25, –21, –12)
Kaposvár, 300 néző. Játékvezetők: Senyürt (török), Jordanov (bolgár)
Kaposvár: Kaszap 6, Bagics 13, Nagy J. 9, Schulcz 24, Hoboth Á. 11, Csoma 7. Csere: Dömötör (liberó), Szabó A. 2, ifj. Laszczik 2, Gergye. Edző: Kántor Sándor
Menen: Anton 3, Vandecaveye 12, Lamont 9, Schouren 28, Ver Eecke 14, Coolman 15. Csere: Dejonckheere (liberó), Sinnesael 1. Edző: Kris Thange

A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 8:4, 16:14, 22:16, 24:20. 2. játszma: 2:5, 4:8, 5:10, 12:16, 14:18, 19:19, 19:22, 21:22, 22:24. 3. játszma: 1:4, 5:4, 8:7, 16:14, 18:19, 22:20, 24:21, 24:24, 26:25. 4. játszma: 3:3, 6:6, 6:9, 8:12, 9:14, 11:16, 14:19, 19:21, 20:21, 20:23, 21:24. 5. játszma: 0:2, 2:3, 2:5, 3:7, 4:8, 5:10, 8:11, 9:13, 11:13

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda challenge

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr792502898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása