A TEVA-Gödöllői RC hazai pályán 3:1-re nyert az Újpesti TE ellen a női Extraliga alapszakaszának kilencedik fordulójában. A fővárosiak vereségének oka elsősorban a pontatlan nyitásfogadás volt.

Ha a csapatok bevonulása előtt egy, a boldog tudatlanság állapotában leledző érdeklődő betévedt a csarnokba, könnyen hihette azt, hogy a gödöllői csarnok a Vasas – Nyíregyháza rangadónak ad otthon ezen a borús, nyirkos péntek estén. Hogy miért? Mert az eredményjelző alatt a másfél évvel ezelőtti, 2009 tavaszi Magyar Kupa négyes döntő óta ott lóg a finálé két résztvevőjének nevét és címerét tartalmazó tábla! Aztán amikor a két edző pályára lépett, máris kiderült, hogy nem az óbudaiak és a szabolcsiak csatának, hanem a Gödöllő mérkőzik az Újpest ellen. Deme Gábor és Farkas Mihály lábtengó-csatáját a vendégek mestere nyerte 10-8-ra, de mint később kiderült, ezután már nem volt több sikerélménye ezen az estén.

Sok nyitást rontott a Gödöllő az első szett elején, Németh Zsuzsanna ponterős játékának köszönhetően mégis vezetett (8:6). Az első technikai után pontosabb játékra váltott az Újpest, és könnyedén fordított (9:11). A hazaiak rendre Kovács Tímeát keresték a nyitásfogadásokkal, de a center, aki ezzel a játékelemmel korábban sosem foglalkozott, meglepően pontos bejátszásokkal szolgálta ki a feladót, Natalija Papizsanszkaját. A gödöllőiek kiválóan blokkoltak, nagyrészt ennek, valamint a háló felső szegélyén megpattanó labdáknak, és Tóth Luca jó szerváinak köszönhetően fordított a házigazda, Farkas Mihály időt kért (18:14).

20:14-es vezetésnél véget ért a gödöllői feladó remek nyitássorozata, mert rálépett a vonalra. Az Újpest zárkózni kezdett, ezért Deme Gábor is időt kért (20:17). Dambendzet Nathalie a hazai blokk fölött ütött, két pontjával tovább faragta együttese hátrányát. Az addig remekül játszó, hatékonyan támadó Németh Zsuzsanna a hálóba ütött, így Deme mester kikérte második idejét (21:20). Szombathelyi Kitti blokkjával egyenlített az UTE, de a másik center, Széles Petra kimozdította a holtponton lévő házigazdát. Dambendzet is elrontott egy támadást, így a hajrában megint Farkas Mihálynak kellett időt kérnie (23:21). Merkószki Tünde első pontját ütötte, de a gödöllőiek szempontjából a legjobbkor, hiszen ezzel jutott játszmalabdához az együttes. Az utolsó labdamenetben a liberó, Berze Zsófia megmentett egy labdát, egyben „gólpasszt” adott a csapatkapitánynak, hiszen a következő pillanatban Bajáriné Pesti Anikó pontos ütése révén sikerrel abszolválta az első részt a Gödöllő (25:23, 1:0).

Bajáriné lendületben maradt a második szettre, az ő duplájával gyorsan vezetést szerzett a házigazda. Nem hagyta meglépni riválisát az Újpest, hamar egyenlített (3:3). Tóth Luca megint jól szervált, ennek köszönhetően ismét elkapott egy jó sorozatot csapata (8:6). Az első technikai után Szakmáry Gréta pöccintett le szemtelenül, de védhetetlenül egy átpattanó labdát, majd Szombathelyi Kitti rontott el egy támadást (10:6). Tóth Luca sokadik ásznyitásával szerzett újabb pontot, Farkas Mihály időt kért (11:6). A folytatásban Szakmáry is ászt nyitott, és a többiek sem hibáztak. Farkas mester időt akart kérni, de egy pillanattal később nyomta a dudát, a játékvezető már a sípjába fújt.

Fokozatosan növelte előnyét a szélről és középről is egyre hatékonyabban támadott a házigazda (18:10), és bár az újpestiek gyakran össze tudták szedni a labdát mezőnyben, pontos, tervszerű ellentámadást már nem lehetett vezetni ezekből. A végjáték is sima volt, a Gödöllő egyértelműen uralta és irányította a játékot, egy pillanatra sem engedte át a kezdeményezést ellenfelének. A jó nyitások után vezetett pontos támadások eredményre vezettek, és bár a legvégén néhány pontot faragott tetemes hátrányából az Újpest (24:12 után 24:16), és Deme Gábornak időt is kellett kérnie, a hazaiak egy rettenetes labdamenet után lezárták, és különösebb gond nélkül nyerték a játszmát (25:16, 2:0).

Jól kezdett az Újpest a harmadik felvonásban, de a rossz nyitásfogadások, illetve az ellenfél szemszögéből az újabb kiváló gödöllői szervák révén hamar odalett a fővárosiak előnye (3:4 után 10:5). Szépen megindult a házigazda, de a hullámvölgy után Dambendzet Nathalie pontjaival elkezdett zárkózni az UTE, Deme Gábor időt kért (11:9). A továbbiakban újra fölénybe kerültek a hazaiak, ráerőltették akaratukat a fővárosiakra, s megint jelentős különbséget alakítottak ki (18:13). Farkas Mihály időkérése után egy jó nyitással és egy gyönyörű blokkal zárkózott az Újpest, s máris Deme Gábornak kellett időt kérnie (18:16). Hiába az edzői szavak, a házigazda nem tudott kilábalni rossz periódusából. Deme mester feladót cserélt, Tóth Luca helyett a sérülésből visszatérő Borlai Luca lépett pályára (18:20). Szakmáry Gréta előbb támadásból majd nyitásból volt eredményes, ám a túloldalon minden labdát Dambendzet Nathalie kapott, de szinte mindet remekül, pontot érően meg is oldotta! A hajrában sem lankadt az UTE (20:24), de a csereként beállt Kriegel Zsófia ásznyitásával megint izgalmassá vált a szett (22:24). Farkas edző időt kért, majd Széles Petra elrontott egy centertámadást, így a hazaiak 18:13-ról bukták el a szettet (22:25, 2:1).

Battlay Krisztinának a negyedik szett elején el kellett hagynia a pályát, mert a sérült, és alaposan bekötözött könyöke nem bírta a strapát. Ennek ellenére az Újpest kezdett jobban, megmaradt az előző végjáték lendülete (1:4). De nem tartott sokáig, hiszen kisvártatva már Farkas Mihály időkérésére volt szükség a gödöllői rohamok megállításához (6:4). Enyhén szólva hullámzott a játék, hiszen az első technikainál megint a látogatók álltak jobban (6:8). Szakmáry ászszervájával a Gödöllő visszavette a vezetést, de ezúttal sem tudta megtartani (13:11 után 13:13). Ez volt a mérkőzés legizgalmasabb, legszínvonalasabb szakasza, de az újpestnek voltak nehézségei a védekezéssel és a támadással is bőven! Dambendzet továbbra is sokat vállalt, de hibázott is, fáradni látszott (16:14). Széles Petra is ászt szervált, ezzel tovább nőtt a különbség a hazaiak javára, Farkas Mihály időt kért, de ezúttal nem hibázott a Gödöllő, és Bajáriné vezérletével, lendületes, pontos, lelkes játékkal lezárta a mérkőzést (25:18, 3:1).

A mérkőzés legjobbja
A hazaiak közül a csapatkapitány, Bajáriné Pesti Anikó ismét kiválóan irányította együttesét, lelkesedése, számos pontos megoldása ezúttal is a siker egyik legfontosabb eleme volt. Szakmáry Gréta sokat vállalt és eredményes játékkal segítette győzelemre együttesét. A fiatal, tehetséges liberó, Berze Zsófia a szórványos bizonytalankodások mellett több remek nyitásfogadást és mezőnymentést produkált, a nehéz pillanatokban jó játékkal rukkolt elő. Tóth Luca feladójátéka meccsről meccsre pontosabbá válik, ezúttal is remekül szervezte csapata támadójátékát. A mérkőzés legjobbja ezen az estén a Gödöllő centere, Széles Petra volt, aki hatékony támadásaival fontos pontokat szerzett. Az Újpest együttesében Dambendzet Nathalie nagyon sokat vállalt, eleinte kiemelkedően hatékony és eredményes volt, a végére azonban némileg elfáradt.

Extraliga, nők, alapszakasz, 9. forduló

TEVA-Gödöllői RC – Újpesti TE 3:1 (23, 16, –22, 18)
Gödöllő, 100 néző. Játékvezetők: Ujházi, Tillmann
Gödöllő: Tóth L. 9, Szakmáry 15, Bajáriné 17, Merkószki 9, Németh Zs. 9, Széles 14. Csere: Berze (liberó), Kriegel O., Kriegel Zs. 1, Borlai. Edző: Deme Gábor
Újpest: Papizsanszkaja 1, Kovács T. 9, Dambendzet 26, Battlay 9, Rácz 3, Szombathelyi K. 2. Csere: Nagy F. (liberó), Lutter E. 5, Ancsin K. Edző: Farkas Mihály

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 9:11, 20:14, 21:21, 23:21. 2. játszma: 8:6, 16:9, 23:11, 24:16. 3. játszma: 3:4, 10:5, 18:13, 18:20, 20:24, 22:24. 4. játszma: 1:4, 6:4, 6:8, 8:6, 13:11, 18:14, 23:17

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor: – Gratulálok a játékosaimnak, hogy a múltkori vereség és hullámvölgy után összeszedték magukat. Kíváncsi vagyok, hogy mikor tudunk egymás után két mérkőzést nyerni, vasárnap előttünk a lehetőség!
Farkas Mihály: – Mind a négy játszmára jellemző volt, hogy a Gödöllőnek csak át kellett nyitnia, mert olyan volt a nyitásfogadásunk, mintha egy göcsörtös téglafalra dobálták volna a labdát a hazaiak, mindenféle pattant, csak a feladó felé nem. Csodaszámba megy, hogy ezzel a nyitásfogadással egyáltalán szettet tudtunk nyerni.

Vasas Duna Autó Óbuda – BSE-FCSM 0:3 (–27, –17, –18)
NRK-Nyíregyháza – Nyíregyházi Főiskola SE 3:1 (21, 16, –22, 9)
MÁV Előre SC – Békéscsabai RSE 3:1 (16, –23, 11, 25)

Az állás 9 forduló után
1. BSE 17 pont (26:6)
2. Vasas 15 pont (18:12)
3. NRK-Nyíregyháza 15 pont (21:15)
4. Gödöllő 14 pont (22:14)
5. MÁV Előre 13 pont (17:20)
6. Újpest 13 pont (16:20)
7. Békéscsaba 12 pont (13:21)
8. Nyíregyházi Főiskola 9 pont (2:27)

Címkék: röplabda ute újpest gödöllő extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr472460065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása