Sikeres hétvégét zártak a Dunaújvárosi VSI korosztályos röplabdacsapatai, akik közül Kelemen István tanítványai Kaposváron, míg Tomanóczy Tibor együttesei a Gárdonyi Kupán értek el kiemelkedően szép eredményeket.

Az Országos Gyermek Bajnokság kaposvári, második fordulójában vett részt a közelmúltban a DVSI korosztályos csapata. Kelemen István mester tanítványai a Szolnoki SI, a Kaposvári SI, illetve a kaposvári MCM ellen játszottak a viadalon, méghozzá teljes sikerrel. A sportiskolások ugyanis három sima győzelmet elérve végeztek az első helyen, úgy, hogy mindegyik mérkőzésüket 3:0-ra nyerték, s esélyt sem adtak ellenfeleiknek arra, hogy megszorítsák őket.

A Gárdonyi iskola tornatermében rendezték meg vasárnap a Gárdonyi Kupát, amelyen öt együttes (köztük három dunaújvárosi gárda) küzdött meg egymással. A végig remek színvonalú viadalon sima meccseket és szoros csatákat is láthattak a kilátogató érdeklődők, valamint azt, hogy a DVSI-Petőfi csapata mind a négy meccsét játszmaveszteség nélkül megnyerve végzett az első helyen, megelőzve a Székesfehérvár, valamint DVSI-Dózsa együtteseit.

Országos Gyermek Bajnokság, fiúk, Kaposvár
DVSI – Szolnok 3:0, DVSI – Kaposvári SI 3:0, DVSI – MCM-Kaposvár 3:0
Dunaújvárosi VSI: Gephardt N., Banai M., Pádár K., Kiss D., Sumblea G., Bauer A., Krausz Á., Lamper V., Szabó P., Boldis P., Dávid D. Edző: Kelemen István

Gárdonyi Kupa
DVSI-Dózsa – Székesfehérvár 0:3
DVSI-Dózsa – Kalocsa 2:1
DVSI-Dózsa – DVSI-Gárdonyi 3:0
DVSI-Dózsa – DVSI-Petőfi 0:3
DVSI-Gárdonyi – DVSI-Petőfi 0:3
Székesfehérvár – Kalocsa 3:0
Székesfehérvár – DVSI-Gárdonyi 2:1
Székesfehérvár – DVSI-Petőfi 0:3
Kalocsa – DVSI-Gárdonyi 1:2
Kalocsa – DVSI-Petőfi 0:3

Végeredmény: 1. DVSI-Petőfi, 2. Székesfehérvár, 3. DVSI-Dózsa, 4. DVSI-Gárdonyi, 5. Kalocsa

DVSI-Dózsa: Szabó P., Csányi T., Papp P., Zsiga D., Csizmadia T., Fekete S., Nemes G., Miholics Á., Lampert V., Ármos T.
DVSI-Petőfi: Kiss D., Boldis P., Dávid D., Sumblea G., Bauer A., Krausz Á.
DVSI-Gárdonyi: Oláh T., Tóth B., Szászvári B., Horváth P., Sándor T., Tomanóczy B., Jencski P., Weller D., Hartman Zs., Koch A.

Különdíj (minden csapat legjobb játékosa)
Kalocsa: Kocsis András
Székesfehérvár: Stefanovics Krisztián
DVSI-Dózsa: Nemes Gábor
DVSI-Gárdonyi: Oláh Tamás
DVSI-Petőfi: Bauer Alex

(forrás: Dunaújváros Online)

Címkék: dunaújváros röplabda utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr752457113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása