Nagyon simán nyert a Vasi Sportakadémia a szintén szombathelyi Haladás VSE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz harmadik fordulójában.

Érdekes találkoznak ígérkezett a két szombathelyi csapat közötti mérkőzés. Ha a szombathelyi önkormányzat támogatását vesszük alapul, messze elmarad a Vasi Sport Akadémia a város által neki juttatott 200.000 forinttal a Haladás röplabdásainak nyújtott közel tízmilliós (a város által fizetett terem költségét is figyelembe véve) támogatáshoz képest. Azonban az Akadémia szerencséjére a pályán nem a támogatások arányában alakulnak az eredmények. Tovább latolgatva az esélyeket, a játékos-mozgás szempontjából már nem az önkormányzati támogatás esetében megnyilvánuló különbséget tapasztaljuk.

NB I-es rutin tekintetében nagyjából egalizálja a két csapat a mérleg nyelvét, hiszen a vasutasok friss igazolásai: Majorné, Szárnyas. Laki is jelentős első osztályú múlttal rendelkezik. A vendégeknél Simon, Koltayné és a friss igazolás, Héger Zsuzsanna is büszkélkedhet első osztályú szerepléssel. További szempontok figyelembe vételével azonban már kezd az akadémiások javára billenni mérleg. A tavalyi bajnoki szereplést megvizsgálva egyértelműen a VSA esélyessége dominált, hiszen az együttes a második helyen végzett, a Haladás az utolsón, játszmanyerés nélkül. Az idei bajnokság eddig lejátszott mérkőzései sem ígértek sok jót a megerősített Haladás számára, két mérkőzésükből mindkettőt elvesztették, szintén játszmanyerés nélkül.

A VSA győzelemmel nyitott a szombathelyi rivális egyetemi csapat ellen, míg hazai pályán szoros mérkőzésen kapott ki a csoport favoritjának számító Tatabányától. Erősödött és egyben tovább gyengült az Akadémia játékoskerete. A hétközi edzőmérkőzésen nőtt a súlyos sérültek száma, Kiss Brigitta bokaszalag-szakadást szenvedett. Gondjaikat enyhítendő sikerült a Vasas többszörös bajnok játékosát, Héger Zsuzsannát leigazolniuk.

Összegezve az esélylatolgatást izgalmas mérkőzésnek ígérkezett a találkozó, ha az eredmények ismeretében nem is lehetett szoros, kiélezett küzdelmet várni.

Jó nyitásokkal indította a mérkőzést a VSA. Védekezésben ugyan még nem nyújtotta a maximumot, de a játszmában egyértelműen az Akadémia játéka dominált. Ritmust váltott a csapat, felgyorsított játékának, jó sáncainak ellenszerét nem találta a hazai együttes. 20:10-es VSA-előnynél két időkéréssel próbálta kizökkenteni a vendégeket a hazai csapat edzője, azonban a részsiker elérésében nem tudta megakadályozni a VSA-t, amely 12 perc alatt nyerte az első játszmát.

A második szettben tovább robogott a VSA-gyors, míg a vasutas csapat csupán gőzmozdonysebességgel zakatol. Németh gyors labdákkal szolgálta ki Hégert és Wlassitsot. A VSA gyors támadásai rendre felkészületlenül érték a hazai csapatot. Az Akadémia másik sora is jól muzsikált. Mikos, és a helyére beálló Mészáros centerjátéka is kimagaslott és messze felülmúlta a hazai csapat játékát. 21:10-es VSA-vezetésnél még időkéréssel, majd cserékkel próbálkozott a Haladás, azonban ezek sem segítettek a vendégcsapat megállításában. Negyedórát követően már a második játszma győzelemnek örülhetett az Akadémia.

További cseréket küldött pályára, és egyben szerkezetet váltott a VSA edzője, Mucsi Péter. A pályára lépő játékosok azonnal kezdeményezők voltak, és remek játékkal új színt vittek a meccsbe. Ekkor a röplabda minden elemében messze felülmúlták vendéglátóikat. A mérkőzés ezen időszakában már úgy tűnt, kisiklott a hazai gőzös. 20:3-as vendégvezetésnél még volt egy időkérés a hazai oldalon, de már az sem segített a Haladáson. Nagyon sima mérkőzésen minden felállásában, a röplabda minden elemében felülmúlta szombathelyi riválisát a Vasi Sportakadémia.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 3. forduló

Haladás VSE – Vasi Sportakadémia 0:3 (–11, –11, –8)
Haladás:
Szárnyas, Marics, Virág, Sákovics, Laki, Majorné. Csere: Bencsics (liberó) Szabó, Tuboly. Játékos-edző: Laki Klaudia
VSA: Németh, Wlassits, Mikos, Simon, Tarlaczné, Héger. Csere: Sipos (liberó), Mészáros, Varga, Gácsi, Koltayné. Edző: Mucsi Péter

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Laki Klaudia: – Centerek és nyitásfogadás nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Amíg ezeket nem javítjuk ki, addig nem tudunk előbbre lépni.
Mucsi Péter: – Gratulálok játékosaimnak és egyben köszönöm példás hozzáállásukat, hogy egy percig sem lebecsülve ellenfelüket megmutatták, hogy a VSA-nál van jövője a röplabdának Szombathelyen.

Vasi Sportakadémia a Facebook-on!

A Vasi Sportakadémia honlapja!

(forrás: VSA)

Címkék: haladás röplabda vsa vasi sportakadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr202411923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása