Szűk kerettel készül a szezonra a Kádár Kecskeméti RC. Gyurkó Sándor vezetőedző reménykedik abban, hogy a keret nem lesz még szűkebb. A válogatottnál ugyanis kényszerből szemet vetettek három játékosára is.― Túl sok variáció lehetőségem nincs, mert jelenleg nyolc…

Címkék: magyar magyarország kecskemét válogatott gyurkó

Dabronc csapata benevezett a női NB II felnőtt- és juniorbajnokságába, valamint a fiú OGYB-be. Badacsonyi Győző edző tanítványai augusztus 21-én kezdik a felkészülést.― Több felkészülési mérkőzést tervezünk, lehetőleg erős ellenfelekkel. Már felvettük a kapcsolatot a…

Címkék: röplabda nb ii dabronc

A rajzpályázat témája: Röplabdázás a Visegrádi országokban. A kiállítás megtekinthető a 16. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna ideje alatt a Bolyai János Általános Iskolában. A szervezők nagy örömére sok rajz érkezett tíz különböző országból: Csehországból,…

Címkék: pályázat rajz kiállítás debrecen röplabda eötvös utánpótlás rajzkiállítás

Szlovák Aurél emlékére szervez tornát az Albrecht-Miskolci VSC-MISI. A miskolci hölgyek immár több mint egy hónapja végzik a felkészülést a bajnokságra, ám az előző héten nélkülözniük kellett edzőjüket, Toma Sándort, családi programja miatt.Elkészült a női NB I…

Címkék: miskolc röplabda mvsc

Eddig 28 csapat adta le nevezését arra az amatőr strandröplabda-versenyre, amelyet a hétvégén rendeznek meg Nyíregyháza belvárosában. A Németországban már komoly hagyományokkal rendelkező versenynek Magyarországon először a nyíregyházi Kossuth tér ad otthont ― mondta Ingo…

Címkék: nyíregyháza röplabda strandröplabda

Az augusztus 17-19. között megrendezésre kerülő 16. Eötvös Kupán 32 lány és 10 fiúcsapat kezdi meg pénteken délután két órakor, összesen tíz pályán a küzdelmeket. Balmazújvárosban, Kabán és Nagyváradon egy-egy lány-, míg Debrecenben öt lány- és három fiúcsoport…

Címkék: debrecen röplabda eötvös utánpótlás

A nyári pihenő után hétfőn munkába állt a Fino-Kaposvár férficsapata. A bajnok és Magyar Kupa-győztes somogyi együttes hazai környezetben készül a Közép-európai Liga szeptember végén rajtoló alapszakaszára.Az együttesből két válogatott center távozott: Szabó Alpár a…

Címkék: nagy kaposvár szabó kovács röplabda csoma

Lestár László, illetve a Közgáz SC-DSK első alkalommal rendezi meg a Közép-magyarországi Regionális Röplabda Bajnokságot, amelynek versenykiírása először a hunvolley.blog oldalon jelenik meg: ide kattintva letölthető! A főszervező érdeklődésünkre elmondta, reméli, hogy az…

Címkék: közgáz röplabda regionális közép

süti beállítások módosítása