Megnyerte első felkészülési mérkőzését a Közép-európai Liga küzdelmeire készülő kaposvári férficsapat. A somogyiak Dunaújvárosban léptek pályára, és válogatottjaikat nélkülözve, izgalmas összecsapás végén győztek 3:1-re.

A két csapat az elmúlt évek hagyományait követve szoros, kiélezett mérkőzést vívott egymással a Dunaferr otthonában. Az első és a második szett a vendég kaposváriaké volt, a harmadik játékrészben viszont hiába volt nagy előnye a bajnoknak, a végén fordítani tudott a házigazda. A negyedik játszmában is a Fino járt előrébb a pontgyűjtésben, és ezúttal a végjátékot is jobban bírta, így végül megnyerte a találkozót. A kaposvári együttesből hiányzott a válogatott Európa-bajnoki selejtezőire készülő Gergye Roland és Dávid Csanád.

— Hosszú ideje nem játszottunk mérkőzést, és ez meg is látszott — kezdte értékelését Demeter György vezetőedző. — A dunaújvárosi ifjúsági válogatott fiataljai előnyben voltak, mert az elmúlt időszakban több találkozón is pályára léphettek. Összességében elégedett vagyok, ez az összecsapás elérte a célját, jól szolgálta a felkészülésünket.

A kaposváriak legközelebb a jövő hétvégén lépnek pályára Szlovákiában, a nyitrai felkészülési tornán, ahol a zsolnai együttes lesz az első ellenfelük.

Felkészülési mérkőzés, férfiak
Dunaferr SE — Fino-Kaposvár 1:3 (—21, —23, 23, —24)

(forrás: kapos.hu)

Címkék: dunaújváros kaposvár röplabda dunaferr

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr684761591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása