Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai az Országos Mini Kupa budapesti döntőjében. A háromnapos viadalon több mint ezer gyermek ütötte a labdát.

A kaposváriak öt csapatot is neveztek a versenyre, és a leányok mezőnyében szereplő kis-mini korosztályú együttes egészen a második helyig menetelt. A minik a 12., a szuper-minik pedig a 13. helyen fejezték be a küzdelmeket. A fiatal röplabdázókat Pálfy Marianna, Lábas Judit és Szeitz Szilvia készítette fel ebben a tanévben.

A fiúk is kitettek magukért: az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia mini és kis-mini korosztálya egyaránt bronzérmes lett, a mindössze egy éve dolgozó szuper-mini csapat pedig a szintén előkelő hatodik helyet érdemelte ki. A gyerekeket Zarka Péter és Ágfalvi Krisztina készítette fel.

Az akadémia mini korú fiataljaira még egy komoly megmérettetés vár ebben a tanévben: a somogyiak három csapattal szerepelnek egy ausztriai nemzetközi utánpótlástornán a pünkösdi hosszú hétvégén.

A mini kupán a három korosztályból kettőben, miniben és a kis-miniben a Kecskeméti Sportiskola együttese nyerte a kupát, a legkisebbeknél, a szuper-miniknél pedig bronzérmesek lettek az alföldiek. A miniknél 14 csapat közül végzett az élen a KESI, amely a döntőben a Szolnokot győzte le. A csapat edzője Nagy Péter és Seremet Attila, a legjobb játékosnak Pesti Marcellt választották. A kis-mini korosztályban hat győzelemmel veretlenül nyertek aranyérmet a kecskemétiek. A legjobb játékosnak itt is Pesti Marcellt választották. A szuper-miniknél három győzelemmel és egy vereséggel szerezték meg a bronzérmet, a döntőbe jutásért a későbbi győztes Kunhegyestől kaptak ki.

(forrás: kapos.hu, kecskemetitv.hu)

Címkék: mini kecskemét kaposvár röplabda utánpótlás kesi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr14521584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása