Pétervásárán rendezték a Heves megyei női bajnokság A-csoportjának tavaszi fordulóját. Az Eger Old Girls, a Pétervására, a Mozdulj Gyöngyös és a Bátonyterenye csapatai közötti küzdelemben az egri öreglányok megint legyőzhetetlennek bizonyultak.

Az Eger Old Girls ugyanis mindhárom mérkőzése után játszmavesztés nélkül, győztesen, hagyta el a pályát. Betegsége miatt Lányi Ágnes nem tudott a csapattal tartani, így Mákosné Fehérvári Csillával egészült ki az együttes. A beilleszkedés sikeres volt. Hogy ki jut be másodikként a négyes fináléba, azt a Pétervására―Mozdulj Gyöngyös mérkőzés döntötte el előbbi javára.

A május 12-én rendezendő négyes döntőt szintén Pétervásárán rendezik, az Eger Old Girls a Bélapátfalvával, a Pétervására pedig a Kazincbarcikával játszik az elődöntőben. A mérkőzések végén a Pétervásárai Önkormányzat nevében Eged István polgármester mind a négy döntőbe jutott csapatot és játékvezetőket vacsorára invitálja.

Heves megyei női bajnokság
Az A-csoport eredményei
Pétervására―Bátonyterenye 2:0
Mozdulj Gyöngyös―Eger Old Girls 0:2
Eger Old Girls―Pétervására 2:0
Mozdulj Gyöngyös―Bátonyterenye 2:0
Eger Old Girls―Bátonyterenye 2:0
Pétervására―Mozdulj Gyöngyös 2:0

A végeredmény: 1. Eger Old Girls, 2. Pétervására, 3. Mozdulj Gyöngyös, 4. Bátonyterenye. Az Atkár kizárva.

Az Eger Old Girls csapatának tagjai: Magyar-Kalotay Rózsa, Mógorné Tímár Edit, Ónodi Szilvia, Tóth Andrea, Mákosné Fehérvári Csilla, Nemes Napsugár

(forrás: agriasport.hu)

Címkék: megye eger heves röplabda régió megyei

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr424495452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása