Kutyaharapás, szőrmével

 2012.04.30. 18:28

A Palota hazai pályán némi meglepetésre 3:0-ra verte a Kaposvárt a női NB I 9-13. helyéért zajló rájátszásának kilencedik fordulójában. Az eredmény nem befolyásol semmit, a fővárosiak készülhetnek az osztályozóra, a somogyiak sima bennmaradása már korábban biztossá vált.

Lendületesen, nagy akarással kezdett az osztályozóra készülő Palota. A csoportelső vendégek elsősorban nyitásfogadási gondokkal küzdöttek, de védekezésük is harmatos volt (és nem Harmathos). A fővárosiak labdabiztosságban voltak jobbak korábbi önmaguknál, és a sáncmunkájuk is figyelemre méltó volt ezen a napon. Az első játékrészt végig vezetve, biztosan hozták a hazaiak. A folytatásban felébredt a kicsit lazán kezdő listavezető, de az első technikai időnél 8:7-re ismét Palota vezetett. Taktikus nyitásokkal tovább növelte a vendégek zavarát a rákospalotai csapat. Péter Krisztina sorozatban öt ásszal borzolta a kaposvári idegeket, eredményesen! A Kaposvár hagyományosan jó centerjátéka is halványabb volt, köszönhetően a hazaiak kitűnően záró blokkjának.

A Palota átszervezett csapatszerkezetében Keppel Barbara kiemelkedő sáncmunkája meghatározó volt. Helyenként színvonalas játszmában ismét a hazaiak értek célba. A harmadikban sokáig úgy tűnt, a vendégek megemberelik magukat, és messze még a mérkőzés vége. Soós Ivett és Papp Dóra nyitásfogadásban és támadásban is biztonságot jelentett a jól küzdő hazaiak számára. 20:19-es vendégvezetésnél kettős cserét határoztak el a hazaiak, és a pályára lépő ex-kaposvári Ihász Dóra két demoralizáló ásznyitással tudatta a látogatókkal, hogy bajban lehetnek! Küzdelmes végjátékban az ezen a napon kitűnően küzdő hazaiak megérdemelt, játszmaveszteség nélküli győzelmet arattak (3:0).

NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért, 9. forduló

Palota RSC ― BITT KNRC-Kaposvári Egyetem 3:0 (21, 22, 25)

Rákospalota, 40 néző. Játékvezetők: Horváth M., Farkas L.,
Palota: Péter K., Papp D., Karácsonyi, Keppel, Soós I., Balogh B. Csere: Szilágyi É. (liberó), Ihász, Chován. Edző: Nyári Sándor
Kaposvár: Szarka V.., Horváth P., Harmath Zs., Pintér Zs., Kovács K., Győrbíró. Csere: Schrauff (liberó), Horváth Zs., Récsei. Edző: Pálfy Marianna

Jók: Péter K., Papp D., Keppel, Soós I., illetve Schrauff

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Nyári Sándor:
― Rövid együttlétünk alatt talán most játszottunk a legtaktikusabban és a legjobban. Érződik a lányokon, hogy nagyon készülnek a mindent eldöntő osztályozóra.
Pálfy Marianna: ― Sajnos nem tudtuk azt az eredményt elérni, amit szerettünk volna. Ezen a délutánon az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a győzelmet. Jelentős motivációs különbség volt a két csapat között, a mieink elkényelmeskedték a mérkőzést.

Címkék: bajnokság palota kaposvár röplabda nb1 rájátszás bitt

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr944481076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása