Tét nélkül is jobb a VSA!

 2012.04.25. 08:53

Tét nélküli mérkőzésen találkozott az ajkai és a szombathelyi csapat, hiszen egyik sem tud már elmozdulni a tabellán elfoglalt helyéről. A házigazda Vasi Sportakadémia végül 3:0-ra nyert a Röpisuli SE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz huszadik fordulójában.

Tét nélkül, de egyáltalán nem motiválatlanul kezdtek a csapatok. Az ajkai lányok nagy elszántsággal vetették bele magukat a küzdelembe. Gyors pontjaikkal indult a mérkőzés. 3:3-nál még egyenlő volt az állás, aztán érvényesülni kezdett a nagyobb ütőerő a hazaiaknál. Takács és Kiss Brigitta szélről többször eredményesen támadott. Jó nyitásainak köszönhetően jelentős előnnyel érkezett a végjátékba a VSA. Nagy előnyét megőrizve könnyedén hozta az első játszmát a házigazda (1:0).

Simon Judit szép ejtésével, majd hátsósoros támadásával négypontos előnnyel nyitott a hazai csapat a második felvonásban. Tóth-Fáber középről szerzett pontot a vendégeknek. Takács a szélről keresztbe volt eredményes, majd nyitást rontott. Májusi Dóra jó nyitásával zárkózott az Ajka. A kiválóan mezőnyöző vendégek fokozatosan csökkentették hátrányukat, azonban 15:13-nál magasabb fokozatba kapcsolt az Akadémia. Takács hátulról, majd előröl is eredményes tudott lenni. A Németh Judit, Benesóczky kapcsolat szép pontokat eredményezett. Takács parádés szélsőtámadása hozta a játszmalabdát érő pontot, majd Mikos Patrícia középtámadása a második szett végét jelentette (2:0).

Továbbra sem adta fel a küzdelmet a Röpisuli SE. Nagyon lelkesen játszott, megérdemelten vezetett a harmadik játszma elején a látogató. Dadogtak a nyitások hazai oldalon. Az ászértékű szervákat rendre, azonnal rontott nyitás kísérte. Takács ásznyitásával vette át a vezetést a hazai csapat, és már nem is engedte ki a kezéből az előnyt. Benesóczky kiváló sáncával, majd egylábas támadásával húsz pont fölé értek a szombathelyiek. Takács szélről kétszer is mattolta a vendégeket, így juttatva mérkőzéslabdához csapatát. A Mikos, Takács sánc tette fel az i-re a pontot, ezzel a remek megmozdulással nyerte meg a mérkőzést a Vasi Sportakadémia (3:0).

Egy nagyon lelkes, kiválóan, nagy szívvel játszó ajkai csapatot láthatott a közönség. Hátrányban sem adták olcsón a bőrüket. Minden dicséretet megérdemelnek. A hazaiak hozták a kötelező győzelmet. Nagyobb ütőerejüknek és magassági fölényüknek köszönhetően jó támadásokkal és szép sáncokkal fokozatosan őrölték fel a vendégek ellenállását. A nyitásaik hatásfokán még van javítanivaló, de összességében jól játszottak az akadémisták.

Mucsi Péter, a VSA edzője: ― Egy nagyon lelkes, szívvel-lélekkel játszó csapatot sikerül legyőznünk. Gratulálok ellenfelünknek, nagyon szimpatikus csapat. Az elmúlt héthez képest már sokkal jobban működtek a páros kapcsolataink. Támadásainkban a centerjátékra nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk és a nyitásainkon is van mit csiszolni, de örömteli a védekezésünk javulása.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 20. forduló

Vasi Sportakadémia – Röpisuli SE Ajka 3:0 (14, 17, 20)

Szombathely, 50 néző. Játékvezetők: Vasák, Horváth
VSA: Németh J., Takács, Mikos, Simon J., Kiss B., Benesóczky. Csere: Sipos V. (liberó), Tóth E, Gőczi, Varga E., Fülöp. Edző: Mucsi Péter
Ajka: Náray, Májusi R., Tóth-Fáber, Májusi D., Szabó, Kovacsics. Csere: Horváth, Tóth (liberók), Fonyó. Edző: Magvasné Molnár Marianna

Junior: Vasi Sportakadémia ― Röpisuli SE Ajka 3:0 (―17, 23, 12, 24)

(forrás: vsakademia.hu)

Címkék: szombathely röplabda ajka nb ii vasi vsa sportakadémia vasi sportakadémia röpisuli

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr64472145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása