Dobogós is lehet a Dági KSE

 2012.02.29. 23:15

Majdnem zsúfolásig telt csarnok, lelkes szurkolók, valamint sípok, dobok hangja fogadta a férfi NB I negyeddöntő harmadik mérkőzésének résztvevőit. A házigazdák egyetlen győzelemre álltak a céljuktól, és ezt meg is valósították.

Egyszer volt, talán igaz sem volt, amikor a kistelepülés együttese úgy döntött, nagycsapattá válik. A mese tavaly kezdődött, és hétfőn beteljesült. A mindössze kilencszáz lakosú falu apraja-nagyja a lelátón szorongott, hogy részese lehessen annak a diadalnak, amelynek kapujában kedvenceik álltak. A magyar bajnoki negyeddöntő három győzelemig tartó párharcában a Dág kettő-nullás összesítéssel várta a folytatást. Aztán jó egyórányi játék után minden feszültség felszakadt a házigazdákban. Három-nullával intézték el a sérülésektől tizedelt MAFC-ot, s ezzel 3:0-val jutottak a négy közé!

Írhatnánk itt szakmai értékelést, hogy így sáncoltak, úgy blokkoltak, hogy milyen volt a mezőnymunka, mekkora bombákat eresztettek az ellenfél térfelére, illetve mennyire mentek a kemény nyitások. Ám sok értelme aligha lenne. Az élmény részeseinek véleménye sokkal inkább tükrözi a történéseket.

Oszuska I Zoltán, a Dág edzője: ― Mit is mondjak? Benn vagyunk a négyben. Nagyon örülök. Úgy gondolom, a fővárosban, amikor nagyon erős volt a MAFC, eldőlt a sorsunk. A sikerünkbe az is belejátszott, hogy az alapszakaszt harmadikként zártuk.

Szauter Péter, center, a Dág egyik frontembere: ― Boldog vagyok, és jó elődöntőre számítok. Azt hiszem, nagy nyomás már nem lesz rajtunk, és ha úgy alakul, kedvező előjelekkel várhatjuk a bronzmeccset. Óriási megterhelést jelentett ez a párharc fizikailag és szellemileg egyaránt. De sikerült...

Zirigh Balázs, a hazaiak rutinos liberója: ― Talán nem érződött, de rettentően tartottunk ettől az összecsapástól. Az esélyesség terhét még nem szoktuk meg. Ez volt a csapat talán eddigi legnagyobb diadala. Készülhetünk a Kecskemét elleni elődöntőre, akik ellen hazai környezetben jók az esélyeink.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, aki nézőként szurkolta végig a helyszínen a találkozót: ― Szerintem, a dágiak jobban nyitottak és pontosabban támadtak. A védekezésük, mezőnymunkájuk is összeszedettebb volt. Gratulálok mindegyikőjüknek ehhez a fantasztikus teljesítményhez!

Steiner Tamás, a község polgármestere, aki szintén a csarnokban drukkolt az együttesnek: ― Gratulálok a csapatnak, hogy a legjobb négybe verekedte magát. Remélem, azért a soron következő meccsekre is tartalékoltak. Szerintem, az első percektől kezdve érezhető volt, hogy meglesz a győzelem. Büszkék vagyunk röplabdásainkra.

NB I, férfiak, negyeddöntő, 3. mérkőzés

Dági KSE ― MAFC-BME-Mapei 3:0 (19, 20, 23)

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0:3, 3:6, 14:11, 18:14, 21:16. 2. játszma: 5:1, 9:3, 14:7, 18:9, 21:11. 3. játszma: 2:5, 4:7, 11:12, 14:14, 17:17, 19:18

Az egyik csapat harmadik győzelemig tartó párharc végeredménye: 3:0, a Dág javára. Az elődöntő március 16-án kezdődik.

(forrás: kemma.hu)

Címkék: bajnokság röplabda nb1 mafc rájátszás dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr104227618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása