Otthon tartották az első helyeket a Kaposvári Röplabda Akadémia csapatai. Tizenöt résztvevővel rendezett utánpótlás röplabdatornát a Gárdonyi Tagiskolában a Kaposvári Röplabda Akadémia. Az egész napos viadalon mini és kis mini korosztályban hirdettek győztest, és a somogyiak otthon tartották az első helyezéseket.

Az 1. MCM-Diamant Kupa jól szolgálta a felkészülést a diákolimpiára és az Országos Mini Kupára.

Remek hangulatot varázsolt a közönség a Gárdonyi iskola tornatermébe, ahol reggeltől estig, két pályán küzdöttek egymással a csapatok. Az 1. MCM-Diamant Kupára két korosztályban (1999-ben és 2000-ben születettek) összesen 15 csapat nevezett, és a rendező Kaposvári Röplabda Akadémia együttesei felmérhették, hol tartanak a munkában. Ezen a viadalon leány és a fiú csapatok is küzdöttek egymás ellen, ugyanis ebben a korban még nincs akkora különbség a fizikai képességek között. A programban összesen 30 mérkőzés kapott helyet, és a támogatóknak köszönhetően a dobogós helyezettek kupát és érmet kaptak, illetve mindenkinek jutott egy-egy tábla csokoládé és még néhány apró ajándék.

A minik mezőnyében, a Kaposvári Röplabda Akadémia együttesei közül Ágfalvi Krisztina tanítványai tűntek favoritnak.

― Nagyon sok új gyerek jött hozzánk ebben a tanévben, próbálkozunk, igyekszünk, a gyerekek nagyon akarnak játszani, de sok versenyen kell szerepelnünk, hogy érdemi eredményt tudjunk elérni. Ebben a korosztályban két-három évig vannak a gyerekek egy edzőnél. Remélem, sikerül ezt a tornát megnyernünk, az esélyünk megvan rá, de mivel nagyon sok jó csapat van, izgatottan várom a további fejleményeket ― mondta Ágfalvi Krisztina.

Az együttes végül jó játékkal jutott el a döntőig, ahol nagy csatában 2:1-re nyert a Dabronc A-csapata ellen. A bronzérmet a kaposvári lányok szerezték meg Mészáros Péter vezetésével.

A kis minik szintén izgalmas mérkőzéseket vívtak egymással. Az első helyet végül Lábas Judit toldis tanítványai szerezték meg, a második helyet Szeitz Szilvia, a harmadikat pedig Pálfy Marianna és Mészáros Péter leányai érdemelték ki.

A Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben január óta 13 csapat és több mint 200 gyermek készül rendszeresen. A fő cél az, hogy az egységes utánpótlás-nevelés eredményeképpen hosszú távon is Kaposvár legeredményesebb labdajátéka maradjon ez a sportág.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr834218386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása