A Békéscsabai RSE hazai pályán 3:1-re nyert az Újpesti TE ellen a női NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén. A viharsarkiaknál ezúttal mutatkozott be tétmeccsen Szombathelyi Szandra, aki 16 ponttal járult hozzá a sikerhez.

Az újpestiek immáron harmadik edzőjüket fogyasztják ebben a szezonban. Farkas Mihálytól még októberben köszöntek el, Deme Gábort pedig néhány napja váltották le. Utóbbi helyére az az Ancsin Ildikó került, aki az őszi, békéscsabai mérkőzésen még liberóként a pályán segítette együttesét.

Alaposan bekezdett a Békéscsaba, az újonc Szombathelyi Szandra pontos nyitásainak is köszönhetően 10:3-ra, majd 12:4-re elhúzott. A játszma közepén azonban gyorsan felzárkóztak a vendégek. Vérszemet kaptak az újpestiek és komolyan veszélyeztették a csabaiak vezetését. A vége azonban újra a hazaiaké lett, akik kisebb megingásokkal hozták az első játszmát.

A második felvonásban egy sokkal határozottabb Újpestet láthattak, a két poszton is változtató vendégek mindig újítottak, és vigyáztak előnyükre. A hazai nyitásfogadások nem igazán jöttek be a sokkal határozottabban védekező UTE ellen. Elég volt azonban egy-két váratlan húzás, megmentett és keményen visszaütött labda, és máris újra nyílttá vált a küzdelem. A fordulat 12:12-nél következett be, amikor egyenlített a Békéscsaba, majd a vezetést is átvette. Szép és ritka mozzanat: Szombathelyi Szandra ászt érő nyitása ragadtatta tapsra a félezernyi publikumot. Fokozatosan lógott meg a Békéscsaba és 20:14-nél Ancsin Ildikónak immáron második idejét is ki kellett kérnie. A hazai csapat kifejezetten jól játszott és szépen haladt második részsikere felé, amelyet végül az előzőnél is magabiztosabban abszolvált.

Szombathelyi Szandra nyitásaival kezdődött a harmadik szakasz, s ez az elsőt látva jót sejtetett. Az elején vezetett is a Békéscsaba, de a pici előnyt hamar elherdálta a csapat. Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, mígnem a viharsarkiak újra átvették a kezdeményezést. A játszma derekán beleerősített az UTE, játékosai érezték, hogy még be lehet fogni a vendéglátót. Már-már fordult a kocka, amikor Szombathelyi nagy erővel átütötte a labdát. Az Újpest nem adta fel, tapadt a csabaiakra, akiknek minden egyes pontért rettentően meg kellett küzdeniük. Idegi csata is folyt a pályán, hol az egyik, hol a másik vezetett. 21:22-nél Kormos Mihály kikérte az idejét. A szett maratoni hosszúságúra nyúlt, a vendégek többször kerültek a játszmagyőzelem közelébe, míg a csabaiaknak egyszer volt szett- és meccslabdájuk, de hibáztak, így szépített az UTE.

A negyedik etapban is küzdöttek egymással a csapatok rendesen, egy fokkal talán a házigazdák játszottak jobban, de a békéscsabaiak Kapuvári Melinda bombaerős ütéseire csak ritkán találták az ellenszert. A Békéscsaba irányította a játékot, de támadásai kevésbé voltak hatékonyak, nem is tudtak komolyabb előnyt kiharcolni. A vége megint izgalmasan alakult. Az első és a második meccslabdát még elpuskázta a Békéscsaba, de a harmadikat már nem, így közel kétórás csata végén végül megérdemelt győzelmet aratott (3:1).

NB I, nők, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Békéscsabai RSE — Újpesti TE 3:1 (20, 17, —27, 24)

Békéscsaba, 500 néző. Játékvezetők: Adler, László É.
Békéscsaba: Soós N. 26, Fésüs E. 4, Vargas, Medics 25, Szombathelyi Sz. 16, Horváth V. 7. Csere: Molcsányi R. (liberó), Czina, Kerepeczki, Molcsányi P. Edző: Kormos Mihály, Fésüs Erzsébet
Újpest: Grózer A. 2, Kapuvári 19, Kovács T. 14, Rácz 3, Mester 8, Nagyné 5. Csere: Balajcza, Hadnagy B. (liberók), Szabó A., Battlay 2, Bleicher. Edző: Ancsin Ildikó

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 2:2, 3:2, 10:3, 13:5, 14:10, 16:13, 17:15, 21:16, 22:17, 24:19. 2. játszma: 1:5, 4:6, 5:8, 6:10, 9:10, 14:12, 16:13, 22:14, 23:15, 24:16. 3. játszma: 2:1, 4:2, 4:5, 6:7, 11:7, 13:8, 13:13, 15:13, 15:15, 17:18, 19:19, 21:20, 21:22, 23:24, 25:25, 27:26, 27:28. 4. játszma: 3:1, 3:3, 7:4, 8:7, 10:8, 11:11, 13:13, 16:15, 18:16, 20:17, 22:19, 22:21, 24:22, 24:24

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kormos Mihály:
— Bármi lesz a párharc végeredménye, már ezért a remek mérkőzésért megérte...
Ancsin Ildikó: — Az első felvonás most így sikerült, nekünk ez a főpróba volt. Még csiszolódnunk kell egy kicsit, akadtak sérültjeink, de örülök, hogy vállalták a játékot.

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Békéscsaba javára.

További eredmények
TEVA-Gödöllői RC ― Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:0 (13, 8, 18)
Budapest SE-FKF Zrt. ― TFSE-KRA 3:0 (11, 8, 10)
A Vasas Óbuda Hofeka ― Szolnoki Főiskola RK-SI párharc első mérkőzését vasárnap 11 órától rendezik.

(forrás: brse.hu)

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda ute újpest nb1 rájátszás brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr364175319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

figyelmes8 2012.02.23. 10:59:59

Nem hoz sikert a játékosuralom sem!
süti beállítások módosítása