A hunvolley.blog értesülései szerint a Békéscsabai RSE hivatalos értesítést kapott a szövetségtől, amelyben az szerepel, hogy a keddi meghallgatás eredményeként a Budapest SE fellebbezésével szemben a viharsarki klubnak, illetve Szombathelyi Szandrának adnak igazat, a játékos így a jövőben a viharsarkiak színeiben szerepelhet, és már a ma esti, Újpest elleni negyeddöntőn pályára léphet. Frissítve részletekkel!

Az MRSZ ügyvezetősége február 21-i ülésén a jelenlévő négy tag egyhangú szavazatával úgy döntött, hogy a Budapest SE fellebbezését elutasítja. A fővárosi klub a Szombathelyi Szandra Békéscsabára igazolására irányuló elsőfokú Nyilvántartási- és Átigazolási Bizottsági határozat ellen tiltakozott, ám ezt a döntést most nem változtatták meg, hanem helyben hagyták, tehát a sportolót a Békéscsabai RSE igazolt sportolójának tekintik.

A döntés ellen további fellebbezésnek nincs helye, a hunvolley.blog ugyanakkor úgy értesült, hogy a BSE egyik vezetője fontolgatja, hogy az ügyben a Sportdöntőbírósághoz fordul!

Az ügy korábbi részletei ide kattintva olvashatóak!

Címkék: békéscsaba röplabda szombathelyi bse brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr334171456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása