Inkább edzőmeccset...

 2012.02.05. 19:00

Az Újpesti TE hazai pályán sima 3:0-s győzelmet aratott a Palota RSC felett a női NB I alapszakaszának 22. (utolsó) fordulójában. Mindhárom szettben a vendégek szerezték az első pontot, de a hazaiak sikere imponáló magabiztossággal született.

A mérkőzés előtti beszélgetések során Deme Gábor, az újpestiek edzője elmesélte, hogy az útviszonyokkal kapcsolatos rendkívül aggasztó hírekkel ellentétben zavartalanul utazott Jászberényből a fővárosba. Ennek tükrében némileg érthetetlen, hogy miért kellett elhalasztani néhány meccset abban a térségben, az egyiket például már pénteken, de ezt természetesen nem a mester megjegyzése, hanem a krónikásé...

Az Újpest szerdán felkészülési mérkőzést játszik a Gödöllő otthonában, az UTE játékosai a mostani bajnoki előtt már arról a találkozóról beszélgettek, ám Deme mester azt kérte, előbb a Palota elleni összecsapásra koncentráljanak.

AZ ELSŐ SZETT

Meglepően kevés néző előtt kezdődött az összecsapás. A Palota nyitásfogadása hasonlított a pénteki, BSE elleni produkcióra, amely meglehetősen pontatlan volt... Kovács Tímea pontjaival gyorsan meglépett az Újpest, de az első technikai szünetig igazán értékelhető, komoly labdamenet nem is volt. A folytatás sem tartogatott sok izgalmat, a vendégek hibát hibára halmoztak, így az UTE fiatal játékosa, Szabó Adrienn kedvére gyakorolhatta a szervákat. Minden tekintetben nagy a különbség a két együttes között, de a rákospalotaiak meg sem közelítették valós tudásukat, így hamar kialakult a tízpontos különbség (13:3).

Soós Ivett bizonyította, hogy az ejtések és kényszermegoldások helyett bátran vállalni kell az ütéseket, mert csak az vezet eredményre a remekül helyezkedő, magabiztosan, pontosan mezőnyöző, életveszélyesen támadó és könyörtelenül blokkoló Újpesttel szemben. A második technikai után is érvényesült a mai meccsre feltétlenül érvényes alapigazság a Palotánál: csak ütésből születik pont! Küzdöttek, lelkesedtek a látogatók, de hiába, az UTE nem tett szívességet az ellenfelének, és nem engedte tíz pont fölé (25:8, 1:0).

A MÁSODIK SZETT

Egy picit mintha összekapta volna magát a Palota, amely ezúttal is megszerezte a vezetést, de ezúttal a csereként beállt Czakó Mária bravúros mentése után újabb pontot szerzett. Soós Ivett egyre bátrabban és egyre hatékonyabban ütött, és szépen tartotta magát együttese (4:4). A folytatásban egy-két heves szóváltás, edzői és nézői bekiabálás gondoskodott arról, hogy az unalmukban szundikáló nézők ébredjenek fel, vagy jobb esetben ne aludjanak el. A remekül játszó Kovács Tímea minden játékelemben kiválóan teljesített, így miután csillapodtak a kedélyek, és ismét a röplabdáé volt a főszerep, gyakorlatilag fél perc alatt megugrott együttese (8:4). Az UTE okos ejtései rendre leestek, a Palota képtelen volt eredményesen támadni (12:4).

Karácsonyi Júlia ászértékű szervájával és Keppel Barbara gyönyörű blokkjával némileg csökkent a különbség, sőt egy fergeteges labdamenet végén megint a Palota örülhetett! Karácsonyi megint bevarázsolt egy ászt, így már több pontja volt csapatának, mint az első szettben összesen (12:9). Megmutatta valós tudását a vendégcsapat, ettől némileg színvonalasabbá vált a játék (15:11). Szépen tartotta magát a rákospalotai együttes, ehhez azért hozzátartozik, hogy az Újpest sem pörgött már úgy, mint kezdetben...

A rossz nyitásfogadás volt ismét a Palota végzete, és általában a hosszú labdamenetekből is az UTE jött ki jobban. Rácz Márta beállítása nagyot lendített a hazaiak egyébként is zökkenőmentes teljesítményén, leginkább a támadójátékán (19:12). Ismét jelentőssé vált a különbség, bár a rákospalotaiak küzdöttek ezerrel, Rácz Márta remek megoldásaival szemben tehetetlenek voltak. Az elmúlt néhány találkozón kivétel nélkül remekül játszó Papp Dóra ezúttal gyengébb napot fogott ki, de a második etap legvége így is tartogatott még egy-két szép megoldást, mindkét oldalon (25:16, 2:0).

A HARMADIK SZETT

Háromból harmadszor megszerezte a játszma első pontját a Palota, de hamarosan fordított az Újpest (3:2). A továbbiakban ugyanaz zajlott a pályán, ami korábban, a sokkal magabiztosabb, erőteljesebb Újpest irányította a játékot, és voltak olyan időszakok, amikor tetszés szerint érte el pontjait. A palotaiak lelkesedése minden dicséretet megérdemel, de a különbség így is elérte a tíz pontot (19:9). Mindenki a végét várta, de Keppel Barbara még odavágott egy nagyot, miközben a túloldalon Kovács Tímea megszerezte huszadik pontját (25:13, 3:0).

A bajnoki rendszert kidolgozó szövetségi szakemberek közül sajnos senki nem látta ezt a meccset, amely pedig egy újabb tanulság volt arra vonatkozóan, hogy ezeknek a mérkőzéseknek bizony az égvilágon semmi értelmük nincs, egyik résztvevő számára sem.

Az újpestiek a lefújás után ismét beszélhettek a Gödöllő elleni edzőmeccsről, amelynek valószínűleg több sportértéke lesz számukra, mint ennek a találkozónak, bár ezzel nem mondunk sokat...

A mérkőzés legjobbja
A vesztes csapat ütőjátékosai közül most Soós Ivett volt jobb formában, bár végül Papp Dóra bizonyult eredményesebbnek. A cserefeladó, Nagy Viktória új színt hozott együttese játékába, az esetek többségében precízen osztogatott. A másik oldalon Grózer Anna kiválóan játszott, a fiatal Szabó Adriennek is voltak emlékezetes megmozdulásai, Rácz Márta hatékonyan, pontosan támadott, de ahogyan a szerzett pontokból is jól látszik, a mezőny legjobbja ezúttal Kovács Tímea volt, aki egyedüliként került tíz pont fölé, olyannyira, hogy húsz alkalommal volt eredményes. Minden játékelemben átlag fölött teljesített.

NB I, nők, alapszakasz, 22. (utolsó) forduló

Újpesti TE — Palota RSC 3:0 (8, 16, 13)

Újpest, 50 néző. Játékvezetők: Éri, Ujházi
UTE: Kovács T. 20, Mester 5, Kapuvári 5, Grózer 3, Nagyné 5, Szabó A. 4. Csere: Balajcza, Hadnagy R. (liberók), Czakó 7, Rácz 4, Bleicher R. 2, Runge 2. Edző: Deme Gábor
Palota: Soós I. 5, Papp D. 7, Balogh B., Péter K., Karácsonyi 5, Keppel 4. Csere: Szilágyi É. (liberó), Valasik, Nagy V., Chován 2, Fodor. Edző: Nyári Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:2, 13:3, 19:5, 23:6. 2. játszma: 4:4, 8:4, 12:9, 15:12, 19:12, 23:15. 3. játszma: 8:3, 16:9, 21:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor:
— Megtiszteltük az ellenfelünket azzal, hogy teljes erőbedobással játszottunk, mind mezőnyvédekezésben, mind támadásban. Szerintem példaértékű, hogy a hozzánk látogató együttest megtiszteljük azzal, hogy teljes csapattal játszunk.
Nyári Sándor: — Az Újpest ősszel kereste a csapatát, azonban most nagyon összeállt. Rendezett, jó csapat, és dobogóesélyes a bajnokságban! Magunkról annyit, hogy volt kétszer tíz, vagy kétszer tizenöt nagyon jó percünk, de a nyitásfogadással nagyon sok gondunk volt. Jobbtól soha nem szégyen tanulni, most ismét tanulhattunk...

Stat: Dézsi mester :)

Címkék: bajnokság palota röplabda ute újpest nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr324068462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása