Röplabda, hit, alázat...

 2012.01.30. 09:04

Az NRK-Nyíregyháza szombat délelőtt 3:0-ra nyert hazai pályán a szegedi EHÖK SE-Realio ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 13. fordulójában. Íme a meccs a szegedi edző, Csíkos Gábor szemszögéből!

― Már megint a legfiatalabb szereli a hálót? ― teszem fel a provokatív kérdést, amikor belépek a sokat látott Bujtosi sportcsarnok termébe.
― Természetesen! ― kacsint rám szeretettel a hálót szerelő Erdősné Balogh Erika.

Kis híján legendának is titulálhatnám a sokszoros válogatott játékost, aki pályafutása alatt szinte mindent elért, amit az ember lánya játékosként kívánhat magának, és aki most is pont ugyanazzal a lelkesedéssel csavarta a hálótartó karabinert, mint az első junioredzésén.

Utoljára 2007-ben találkoztam vele, nem meglepő módon a MEFOB országos döntőjében lett közel negyvenévesen a legjobb játékos, ezért örömmel üdvözöljük egymást. Visszatérését firtatva elmondja, úgy érzi, most itt a helye, a csapat az NB I-es tagságra készül, és szeretne segíteni, időközben játékossá cseperedett lányával együtt játszani.

Az ellenfél edzőjeként nem örülök ennek a „kellemetlenségnek”, de az ajándék, hogy a szegedi lányok is láthatnak valamit abból a lelkesedésből és alázatból, ami talán csak régi nagyok sajátja volt...

Váltunk még pár szót, de már szabadkozva búcsúzik is, várja a csapata, nem maradhat le az edző utasításairól, szalad a fiatalokhoz.

Nyerni, vagy legalább is felszabadultan, jót játszani indultunk el a lányokkal hajnali négykor, Szegedről. Mindenki bizonyítani akar, bár a csarnok méretei szokatlanok a kis teremhez szokott csapatomnak. Mintha a háló sem lenne egyforma a két oldalon, hiába, a két csapat átlagmagassága között jó egyfejnyi a különbség. No de a labda gömbölyű, és mi tudjuk, hogy ma nekünk fog jobban pattanni!

A legmagasabb összeállításban kezdetem a csapatom, Erikára külön figyelünk. Ki kell vennünk őt a játékból, ha nyerni szeretnénk. Aztán később kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. A volt válogatott játékos nem nagyon akar elfáradni, elsősorosként nyitást fogad, és sietősen követeli vissza magának a labdát, támadásnál pedig szinte lehetetlen kikerülni a blokkját. Futunk az eredmény után, ráadásul az ellenfél nyitásai is rendre megtréfálnak bennünket. Az időkérések sem sokat segítenek, bár a mezőnyjátékunk kicsit javul, nincs hatékony támadójátékosunk, ezért az első szett túl gyorsan ér véget.

Gyengélkedő szélsőimet próbálom kissé felrázni, és úgy tűnik, ez sikerül is, mert tartjuk a lépést a Nyíregyházával, sőt Bíró Adél bizonyítja, hogy Erdősnét is lehet sáncolni!  Néhány jó nyitással még közelebb kerülünk ellenfelünkhöz, de a befejező támadások még mindig pontatlanok és erőtlenek, a jó mezőnyöző nyírségiek könnyen hárítják őket. Mintha elfogyott volna a muníciónk, becsülettel teszik a lányok dolgukat, de nincs vezér a pályán, aki hátára venné elcsigázott társait. Hosszú labdamenetek követik egymást, de mindig a hazaiak a határozottabbak, így a szett végén ismét ők örülhetnek.

Alapjátékkal nem sokra megyünk, ezért vagány, improvizatív játékot kérek a harmadik játszmára. Tét nincs a vállunkon, de le kell győzni a kishitűségünket.
Hátránnyal kezdjük ezt a szettet is, fáradni látszanak a vizsgaidőszaktól terhelt agyak, megszerválnak bennünket. Csintalan Réka és Krcelic Szilvi megmozdulásaival ugyan tartjuk magunkat, de Erdősné megint a „legjobbkor” lök egyet a csapatán. Cserékkel próbálom könnyíteni a lányok játékát, de több hitet sajnos ők sem tudnak a pályára vinni. Ismét csak a pontkülönbség a kérdés a szett végére, végül 13-ig jutunk.

Csalódott vagyok, persze nem a végeredmény, hanem a mutatott játék miatt. Nyíregyházán ki lehet kapni, ezt tudtuk, de korai időpont ide vagy oda, hit és önbizalom nélkül nem lehet csatát nyerni. Balázs Pista edzőkollegámnak a viszontlátás reményében gratulálok. Biztos vagyok benne, amikor legközelebb találkozunk, már a mi pályánkon is lesznek „Erdősnék”, mert legtöbbet az ellenféltől lehet tanulni, és most itt érdemes volt nagyon odafigyelni.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 13. forduló
NRK-Nyíregyháza ― Szeged 3:0 (9, 18, 13)

Címkék: szeged nyíregyháza röplabda nb ii nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr383974815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása