A Kalo-Méh-Kecskeméti SE hazai pályán 3:0-ra nyert a Szolnoki Főiskola RK-SI ellen a férfi NB I alapszakaszának huszadik fordulójában. A találkozó után a hazaiak edzője, Gyurkó Sándor elmondta, az utóbbi napok kemény edzései látszottak a játékosokon.

― Nyögvenyelős volt, körülbelül erre számítottam, mert január hetedike óta öt komoly meccsünk volt tíz nap alatt ― mondta a végén Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. ― A fiúk fizikálisan és mentálisan is elfáradtak, de teljesítették, amit elvártam tőlük, mert bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, az alapszakaszban pedig sikerült megőriznünk a második helyezésünket. Ezen a héten elkezdtünk egy komolyabb munkát, hogy a topon legyünk a kupadöntőben minden tekintetben. Ez látszott a fiúkon, hiszen az edzések miatt izomlázzal is küzdenek. Nem tudnék kiemelni senkit, azt mondanám, hogy a legjobb kecskeméti játékos Tarjányi Tibor volt, aki a Szolnok színeiben szerepelt, de kecskeméti nevelésű, a mezőny legjobb produkcióját nyújtotta, a meccset azonban mi nyertünk három-nullra.

NB I, férfiak, alapszakasz, 20. forduló
Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Szolnoki Főiskola RK-SI 3:0 (20, 27, 18)

(forrás: kesport.hu)

Címkék: kecskemét szolnok röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr693952444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása