Egerben is hódított a EHÖK SE

 2012.01.18. 20:03

A szegedi EHÖK SE-Realio 3:2-re nyert a VIKSZ-Agria RC-Eger otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 11. fordulójában. Ahogy az eredmény is mutatja, a meccset végig kiegyenlített küzdelem jellemezte.

Az első szett mindkét csapat részéről döcögősen indult. A Szeged összeszedetlen volt, gyengék voltak a nyitásfogadások, ezáltal a feladások nem voltak elég precízek, nem sikerült hatékony támadásokat végrehajtaniuk a csongrádi lányoknak. Az Eger kezdetben, illetve a játszma végjátékában pontosabb és összeszedett játékot mutatva 25:20-ra nyerte az első szettet.

A második játékrészt a Szeged feladóváltással kezdte. Az egri lányoknál a szétszórtság volt észrevehető, pedig a szurkolótábor lelkesen biztatta őket. Míg az egyik oldalon a csapat szétesni látszott, az EHÖK SE összeszedte magát, pontosak voltak a nyitásfogadások, feladások, amelyeket Csintalan és Deák rendszerint pontra váltott. Az EHÖK SE magabiztosan nyerte a játszmát 25:16-ra.

A harmadik szett ismét kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, az Eger is koncentráltabb játékot produkált. Szoros játszmát láthattak a nézők, a vendégcsapat cserékhez folyamodva tudott csak felülkerekedni, végül Deák jól helyezett nyitásaival 25:18-ra behúzta a játszmát (1:2).

A negyedik szettben a szegedi egység némileg megbomlott, amit az Agria RC igyekezett is kihasználni. A szegedi figyelmetlenségekből, apró hibákból fakadóan, ugyan szoros játszmában, de a házigazda nyert 25:22-re.

Elérkezett az ötödik szett, mindkét csapat tagjai idegesen kezdek, azonban a szegedi pontatlanságokat kihasználva sikerült ellépniük az egrieknek. Csíkos Gábor 5:1-nél időkéréshez folyamodott, 9:4-nél még mindig ötpontos előnyt mutatott az eredményjelző az Eger javára, azonban a szegedi lányok új erőre kapva először egyenlítettek, majd Csintalan nyitásaival előnyre tettek szert. A végjátékban a rutin és a koncentráltság segítette a szegedi csapatot a játszma, s egyben a mérkőzés megnyeréséhez (12:15, 2:3).

— Örülök a győzelemnek, de a lányok ennél többet tudnak. Sokkal pontosabbnak kellett volna lenni, de nagy dolognak tartom, hogy az ötödik szettben volt annyi lélekjelenlétük, hogy nagyon nagy hátrányból megnyerték a meccset — értékelt a lefújás után Csíkos Gábor, a Szeged edzője.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 11. forduló

VIKSZ-Agria RC-Eger — EHÖK SE-Realio Szeged 3:2 (20, —16, —18, 22, —12)
Eger, 50 néző. Játékvezetők: Jäger, Oláh B.
Eger: Szalmási, Mérkőy, Juhászné, Kovács A., Tóth A., Turi. Csere: Mocsári (liberó), Jékli. Játékos-edző: Juhászné Tóth Mária
Szeged: Páder, Csintalan, Krcelic, Morvai, Deák, Fürdök. Csere: Gyimesi (liberó), Pelle, Fodor, Szórád. Edző: Csíkos Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma:
8:4, 16:11, 23:18. 2. játszma: 5:8, 10:16, 15:23. 3. játszma: 8:5, 16:15, 18:23. 4. játszma: 8:7, 16:14, 23:21. 5. játszma: 5:1, 9:4, 10:9

Címkék: eger szeged agria röplabda nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr463574866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása