Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Kalocsáról és a környékéről a röplabdát szeretők a sportcsarnokban egy amolyan buli-röplabdázásra jönnek össze szilveszter alkalmával. Így volt ez idén is, pontosabban tavaly, ám ezúttal a megszokottól eltérően délelőttre invitálták a csapatokat egy jó hangulatú játékra.

Hat csapat jelentkezett játékra. Igen, ez így pontos: játékra jelentkeztek! Még akkor is, ha elvileg versenynek lett meghirdetve. Így, az év utolsó napján nem feltétlenül akart mindenki fogcsikorgatva küzdeni, élet-halálharcot vívni a pontokért, hanem inkább a nyári strandröplabdázásokon, az iskolában, munkahelyen, itt-ott a városban megismert barátokkal, csapattársakkal, osztálytársakkal találkozni, az évet egy igazán kellemes elfoglaltsággal, mozgással, röplabdával búcsúztatni. Természetesen ezúttal is jöttek más sportágakból „átkirándulók”, voltak focisták, kosarasok és kézisek is, akiket vonzott egy jó kikapcsolódás, a buli, a játék.

A történeti hűség kedvéért álljon itt a verseny végeredménye is: győzött a Kiss Bence, Szendrőy Beatrix, Szigeti Anna, Markella Attila négyes.

Címkék: szilveszter vegyes röplabda kalocsa

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr173518392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása