Az ünnepek időszakában sem lazsál Horváth Dóra! Az olasz Asystel Volley Novara röplabdázója az alapszakasz tízedik fordulójában is parádés teljesítménnyel vezettet győzelemre együttesét! Az áldozat ezúttal a Parma volt.

A háromjátszmás meccsen megint a magyar játékos volt a legeredményesebb (18 pont), a leghasznosabb (+11), támadásban a leghatékonyabb (55%), és a nyitásokat is kiválóan fogadta (81%, 33%)! Ehhez nem is lehet semmit hozzáfűzni! Briliáns!

A csütörtöki, Piacenza elleni, idegenbeli meccs nagyon fontos lesz a Novara számára, mert azon dől el az Olasz Kupában való szereplés! Januárban az alapszakasz állása (tehát az első felének végeredménye) alapján az első hat helyezett játszik egymással ― 1-6, 2-5, 3-4 ―, és a három győztes, valamint a rendező Modena adja az olasz A1 Kupa négyes döntőjének mezőnyét.

Ha Modena (15 pont) az első hatban lesz, helyette automatikusan a hetedik helyezett játszik majd. A kuparendező most a negyedik, de csak egy ponttal vezet a hetedik Bergamo (14) és a hatodik Novara (14) előtt, illetve ugyanannyi pontja van, mint az ötödik Piacenza csapatának (15).

Ha a Novara együttesét nem sújtják a szezon elején a ki nem állás miatt, akkor most a negyedik helyen állna.

És ha már Itáliában járunk, nézzünk körül a férfiaknál is, hiszen az A2 Liga alapszakasza már a 16. fordulónál jár! A legutóbbi körben bemutatkozott új csapatában Dávid Zoltán, és a Sidigas Altiparda meg is szerezte második győzelmét! A magyar légiós csereként lépett pályára a Cicchetti Isernia otthonában 3:2-re megnyert összecsapáson, és egy ponttal zárt. Csapattársa, Németh Szabolcs végig a pályán volt, 13 pontig jutott. Együttesük még mindig az utolsó helyen áll, de legalább már nem kettő, hanem négy pontja van.

Mészáros Dömötör csapata, a Carige Genova hazai környezetben nyert 3:2-re a NGM Mobile Santa Croce ellen. A magyar légiós 18 pontot vágott, és 62 százalékkal támadott! Együttese a kilencedik helyen áll (9/7).

A negyedik helyezett CheBance Milano magyar játékosa, Baróti Árpád a sérülése miatt továbbra sem játszhat.

Az élvonalban a 11. fordulót rendezték, Szabó Dávid együttese, a nyolcadik helyen álló Sisley Belluno hazai pályán 3:1-re kikapott a címvédő Itas Diatec Trentino csapatától, a magyar légiós egyszer állt be csereként.

A hetedik helyezett Acqua Paradiso Monza Brianza, Kaszap Tamás együttese 3:0-ra kikapott a Bre Banca Lannutti Cuneo otthonában. Honfitársunk mindhárom szetten csereként állt be, és egy pontot szerzett!

A1 Liga, nők, alapszakasz, 10. forduló

Asystel Volley Novara Cariparma SiGrade Parma 3:0 (19, 22, 23) statisztika itt!

A1 Liga, férfiak, alapszakasz, 11. forduló

Sisley Belluno ― Itas Diatec Trentino 1:3 (―18, 22, ―21, ―22) statisztika itt!

Bre Banca Lannutti Cuneo ― Acqua Paradiso Monza Brianza 3:0 (15, 18, 16) statisztika itt!

A2 Liga, férfiak, alapszakasz, 16. forduló

Cicchetti Isernia ― Sidigas Atripalda 2:3 (23, ―17, ―22, 16, ―14) statisztika itt!

Carige Genova ― NGM Mobile Santa Croce 3:2 (21, ―19, 20, ―22, 11) statisztika itt!

Címkék: olasz olaszország légió röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr243499115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása