December nyolcadikán rendezték meg a Sugovica mini röplabdatornát Baján, ahol a kalocsai utánpótlás is rendszeres résztvevő. A versenyen Nagybajomtól Veszprémig 13 csapat indult, köztük két kalocsaival. Négy csoportra osztva folytak a küzdelmek.

A Kalocsa I. csapata a Nagybajommal kezdte a napot, amely előreláthatóan nehéz mérkőzésnek tűnt, ismerve a somogyiakat. Az ellenfél hatékonyabban támadott, ám így is csak egy szoros mérkőzésen tudtak nyerni a bajomiak (2:1). A második meccsen a Baja II. csapatát magabiztosan verték a kalocsai lányok. A keresztjátékban a Veszprém I. csapatával találkoztak az alföldiek, és egy helyenként igen látványos, és izgalmas labdamentekkel tarkított mérkőzésen a kalocsaiak jó szervákkal és ejtésekkel győzni tudtak, és ezzel a négy közé kerültek. A döntőbe jutásért folyó küzdelemben egy kicsit a fáradtság is szerepet játszott, így maradt a bronzmeccs, amelyen a Baja I. csapatával kellett megküzdeniük. A lányok az utolsó meccsen minden erejüket összeszedték, mindenki rendesen odatette magát, és győztek, így joggal lehet büszke magára Király Kíra, Kovács Bertilla, Argat Cintia, Szeitz Léna és a csapat legjobbjának választott Kiss Eszter, valamint természetesen edzőjük, Klopcsek Nóra és Kováts Ágnes.

A Kalocsa II. csapata a csoportban mindkét meccsét elveszítette, ám ezután összeszedték magukat a lányok, és remek hajrában biztosan nyerték meg hátralévő mérkőzéseiket, így a kilencedik helyre küzdötték magukat. Az együttes tagjai: Fekete Lívia, Fekete Gréta, Horváth Gabriella, Szőgyi Katalin és a csapat legjobbjának választott Klopcsek Fanni volt, edzők Kováts Ágnes és Klopcsek Nóra.

Bár a bronzérem és a helyezés a siker egyik mércéje, ám a torna igazi célja a fiatalok fejlődése, a tapasztalatszerzés, az élményszerzés volt, amelyeknek ez a verseny is maximálisan megfelelt.

Címkék: mini baja röplabda kalocsa utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr503460792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása