A várakozásoknak megfelelő, 3:0-s győzelmet aratott a sereghajtó Debreceni EAC ellen a Dunaferr SE férficsapata szombat délután, az NB I alapszakaszának 13. fordulójában. Az elején még döcögött a játék, de a dunaújvárosi csapat magabiztos győzelméhez egy pillanatig sem férhetett kétség.

A hazaiak kissé lazán indították a találkozót, s emiatt az első játékrészben akadtak nehézségeik, ám a szett hajrájára összekapták magukat, s végül biztos, 25:20-as sikerrel kezdték a mérkőzést. A második felvonásban már megfelelő fordulatszámon és hozzáállással játszottak az újvárosiak, akik ekkor már esélyt sem igazán adtak ellenfelüknek. Az együttes a játék minden elemében jobbnak bizonyult vetélytársánál, így 25:14-es részsikere után már csak formalitásnak tűnt a harmadik felvonás. Ekkor minden fiatalabb játékosának lehetőséget adott Tomanóczy Tibor edző, s a Dunaferr ifjúsági- és juniorkorú röplabdázói éltek is a lehetőséggel. Ugyan a harmadik szett szoros, kiélezett küzdelmet hozott, ám ezt is a hazaiak nyerték 25:22-re, így sima, 3:0-s győzelmet arattak a vendégek felett.

Tomanóczy Tibor ennek ellenére sem volt maradéktalanul elégedett, s mint azt a találkozó után elárulta, a jövőben ennél többet kell nyújtania együttesének.

— Amennyiben így játszunk a jövőben is, az kevés lesz a kitűzött célok eléréséhez — ecsetelte a tréner. — Az első játékrészben kényelmesen kezdtünk, s nem is nagyon tudtunk felpörögni, így csak a második szett teljesítményével lehettem valamelyest elégedett. Sok kisebb sérüléssel és betegséggel is bajlódunk persze, ezeket remélhetőleg hamarosan magunk mögött tudhatjuk, s teljes erőbedobással készülhetünk a Kaposvár elleni találkozóra, amelyen a lehető legjobb játékunk lehet csak elég a bravúrhoz.

NB I, férfiak, alapszakasz, 13. forduló
Dunaferr SE — Debreceni EAC 3:0 (20, 14, 22)

(forrás: Dunaújvárosi Hírlap)

Címkék: bajnokság debrecen dunaújváros röplabda nb1 dunaferr deac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr253437535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása