December elsején a szegedi EHÖK SE-Realio igen hasznos edzőmérkőzést játszott a Békéscsabai RSE serdülőcsapata ellen. Érdekesség, hogy az NB II-ben szereplő csongrádi együttes két meghatározó tagja, Pelle Míra és Molcsányi Petra a BRSE-ben nevelkedett.

Az edzőmérkőzés alapvető célja a Szeged számára a hétvégi bajnoki mérkőzésre való felkészülés mellett a gyorsabb és precízebb játék gyakorlása volt, míg a viharsarkiak szintfelmérő céllal utaztak a napfény városába, hiszen saját korosztályukban kevés értékelhető mérkőzést játszanak.

Az első szett megilletődött kezdése után fokozatosan lendült játékba a Békéscsaba. A házigazdák Pelle és Molcsányi erőteljes nyitásaival okoztak gyakran zavart a vendégoldalon, a látogatók pedig gyors és korszerű játékot bemutatva tartották a lépést. Az első szett végjátékában aztán két buta hiba megpecsételte a viharsarkiak sorsát (26:24, 1:0).

A második felvonásban stabilabban kezdett játszani a Békéscsaba, meg is lett az eredménye, néhány demoralizáló blokkal és szemet gyönyörködtető támadással gyorsan lezárták a játszmát (13:25, 1:1). A harmadik etapra szerkezeti változtatás után egy kicsit döcögősebb kezdés volt a jellemző. Ismét több pontatlanság volt a játékban, majd szinte megismétlődött az első szett végjátéka, két-három buta hiba, és máris megérdemelten vezetett a Szeged (25:22, 2:1).

Igazi sormintát mutattak be a csapatok, hiszen a negyedik szettre ismét egy magabiztos, szépen röplabdázó Békéscsaba érkezett, és szinte lemásolva a második szettet, egy pillanatra sem lazítva nyert (14:25, 2:2). Az ötödik játékrész volt talán az egyetlen, ahol nem a tudásuk szerint játszottak a serdülők. 12:10 után érthetetlen módon leblokkoltak: ezzel a Szeged nyerte a mérkőzést. Az ötödik játékrészt is 25 pontig játszották a csapatok!

Felkészülési mérkőzés, nők

EHÖK SE-Realio Szeged — Békéscsabai RSE serdülő 3:2 (24, —13, 22, —14, 15)

Szeged
EHÖK: Pelle, Deák, Krcelic, Morvai, Molcsányi P., Csintalan. Csere: Gyimesi, Fodor (liberók), Fürdök, Szórád. Edző: Csíkos Gábor
Békéscsaba: Dénesi D., Krizsán, Kanizsai, Gerendeli, Békési, Korniss. Csere: Szpin (liberó), Kovács, Petrovszki, Horváth. Edző: Nagy Attila

(forrás: ehokse-realio.hu)

Címkék: szeged békéscsaba röplabda serdülő brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr553435060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása