A Vasas 3:0-ra kikapott hazai pályán az azerbajdzsáni Lokomotiv Bakutól a női Challenge Kupa második fordulójának első mérkőzésén. A magyar csapat csak az első félidőben tudta szorossá tenni az eredményt.

A Vasas igazából veszítenivaló, és számottevő esély nélkül léphetett pályára a kupasorozat legutóbbi ezüstérmese ellen, amely ugyan hivatalosan azerbajdzsáni csapat, de egyetlen azrbajdzsáni sincs a keretében.

Nagy lendülettel kezdtek a magyarok, amin meg is lepődött a sokkal magasabban kvalifikált ellenfél (5:2). Nem véletlenül intette figyelemre játékosait a bolgár edző, Dragutin Baltics. Ébredeztek is a bakuiak, így Jókay Zoltánnak időt kellett kérnie (7:11). Hiába játszottak jól a hazaiak, nem tudtak közelebb kerüli a Lokomotivhoz, sőt 10:15-nél az addigi legnagyobb különbség alakult ki a felek között. Többen leírták a Vasast, amely azonban nem adta könnyen magát. A vendégek szervát rontottak, Dékány Bernadett és Sándor Renáta pedig jelezte, hogy messze még a játszma vége. Időt is kért a vendégedző, amire a közönség vastapssal reagált. Na, nem az azeri szakvezetőnek szólt ez, sokkal inkább a jól játszó magyar lányoknak (13:15)

Remekül tartották magukat az óbudaiak. Ismét egy szép támadás következett, ezúttal Oláh Vivientől, amivel sikerült felzárkóznia együttesének egy pontra (18:19). Ekkor változtatott Jókay Zoltán edző: Gudmann Csilla helyére érkezett a hosszú sérüléséből visszatérő Milovits Júlia. A sáncmagasítás bevált, hiszen a csapat eredményesen blokkolta a kubai válogatottal 2004-ben olimpiai bronzéremig jutó Gomezt (19:19). A fordítás nem sikerült, sőt mivel egymás után két pontot is szereztek a látogatók, Jókaynak ismét időt kellett kérnie (19:21). Ezután sem sikerült már a fordítás, bár még 21:23-nál felcsillant a remény, azonban az amerikai Metcalf gyönyörű támadása lezárta a szettet (21:25, 0:1).

A második játszma a bakuiak pontjával kezdődött, azonban Miklai egyenlíteni tudott (1:1). Ekkor azonban ritmust váltottak a vendégek, húzott nyitásaikat nem tudta pontosan fogadni a Vasas, ha egyáltalán tudta... A hazai támadások is veszítettek hatékonyságukból. Az, hogy az első technikai szünetnél nem volt nagyobb különbség, mint négy pont, ezúttal nem csak a magyaroknak volt köszönhető, hanem annak is, hogy sokat hibázott a Baku is (4:8). A kötelező pihenő után Nagy Eszter ütött egy szép centerpontot, majd Gudmann szervált ászértékűt, ezzel visszahozva a meccsbe a hazaiakat (6:8). Ekkor a magyar lányok behúzták a kéziféket, a látogatók pedig sorra termelték a szebbnél szebb pontokat. A szett ezen szakaszában csak asszisztálni tudott az azerbajdzsáni röplabda-bemutatóhoz a Vasas, így nem sokkal később már tíz egység volt a felek között (6:16). Ekkora teljesen megtörtek a hazaiak, ami egy ilyen kaliberű csapat ellen nem megengedhető. A végére sem lankadt a bakui együttes lendülete, így a második játszmát már könnyedén tudta megnyerni (11:25, 0:2).

A harmadik etapra aztán még inkább kijött a két csapat közti különbség. Ebben a játékrészben mindössze 1:1-ig tudott lépést tartani ellenfelével a Vasas, innen aztán már kapaszkodni sem volt esélye. A nyitásfogadás teljesen szétesett, a támadásokban is pontatlanokká vált az együttes, a vendégeknek persze ekkor már minden sikerült. Jókay Zoltán sem volt könnyű helyzetben, 2:11-nél már a második idejét kérte ki. Hiába azonban, a második technikai szünetig mindössze egy pontot tudtak szerezni játékosai (3:16). A megnyugtató előnynek köszönhetően Dragutin Baltics lehetőséget adott az addig kevesebbet játszóknak is, azonban ezzel sem gyengült csapata. A hajrában a Vasasnak még sikerült felküzdenie magát tízpontos különbségig (9:19), azonban a bolgár edző ekkor időt kért, ami után már nem tudott több pontot szerezni a házigazda, így összességében könnyedén hozta a kötelezőt a Lokomotív (9:25, 0:3).

Challenge Kupa, nők, 2. forduló, 1. mérkőzés

Vasas-Óbuda-Hofeka — Lokomotiv Baku (azerbajdzsáni) 0:3 (—21, —11, —9)

Fáy utca, 300 néző. Játékvezetők: Vinaljev (bolgár), Vajcsjakovics (fehérorosz)
Vasas: Miklai 3, Gudmann 3, Sándor R. 10, Nagy E. 4, Oláh V. 2, Dékány B. 5. Csere: Lévai (liberó), Milovits 2, Stefanik. Edző: Jókay Zoltán
Baku: Kamenova 7, Thomas 5, Nenova6, Metcalfe 15, Milos 7, Gomez 20. Csere: Filipova (liberó), Klimovics, Palcseuszkaja, Szamojlova, Gaido. Edző: Dragutin Baltics

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:2, 6:8, 10:15, 13:15, 19:19, 20:23. 2. játszma: 2:5, 6:10, 6:16, 8:20. 3. játszma: 1:7, 2:14, 4:18, 9:22

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán:
— Amit az első játszmában mutattak a lányok az kimondottan tetszett, de aztán elbizonytalanodtak, az ellenfél nyitásainak fogadásainál, és ez eldöntötte a mérkőzést.
Dragutin Baltics: — Ez volt az első meccsünk a sorozatban, így nehezen lendültünk bele, ami meg is látszott az első játszmán. Majd fokozatosan javultunk, és a vége már könnyű lett.

(forrás: vasasvolley.hu)

Címkék: azerbajdzsán röplabda challenge vasas baku lokomotiv

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr703427584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása