A Békéscsabai RSE 3:0-ra nyert a Veszprémi Egyetemi SC otthonában a női NB I alapszakaszának 12. fordulójában. A hosszú utazás ellenére összeszedett és határozott játékot mutatott be a viharsarki együttes a találkozó elejétől kezdve.

A bakonyiak az első szettben 3:3-ig tudták tartani magukat, ezután elhúzott a Békéscsaba, és az első technikai pihenőnél már öt ponttal vezettek. Jó nyitásaiknak és kivédhetetlen támadásaiknak köszönhetően ez a különbség stabilizálódott és még növelni is sikerült az etap végére (17:25, 0:1).

A második játékrészben a Veszprém megrázta, és Környei Dóra támadásainak köszönhetően egészen a játszma feléig jól tartotta magát. 10:9 volt a viharsarkiak javára, amikor Horváth Vivien forgott a nyitóhelyre, és sorozatban öt jó szervát mutatott be. 9:13-nál a hazaiak edzője időt kért, de mindösszesen néhány pont erejéig sikerült lendületbe hoznia csapatát. Ezután Kerepeczki Márta jó nyitássorozatának és a Pallag Ágnes, Zielke páros jó támadásainak köszönhetően tíz ponttal nyerte a játszmát a látogató (15:25, 0:2).
 
A harmadik szett hazai ponttal kezdődött, de ezután 11 alkalommal a BRSE volt eredményes. Katona Péter időkéréssel és cserével is próbálkozott, de nem találtak fogást ellenfelükön a bakonyiak. Végül ez a felvonás bizonyult a legsimábbnak (10:25, 0:3).

NB I, nők, alapszakasz, 12. forduló

Veszprémi Egyetemi SC — Békéscsabai RSE 0:3 (—17, —15, —10)

Veszprém, 80 néző. Játékvezetők: Stefik, Kiss Zs.
Veszprém: Szelle D. 4, Telek 6, Környei 10, Tobak 1, Földesi 3, Jezerniczki 7. Csere: Pintér E. (liberó), Dordzsceren, Molnár B. Edző: Katona Péter
Békéscsaba: Vargas 3, Zielke 12, Fésüs E. 6, Horváth V. 5, Soós N. 13, Pallag 16. Csere: Molcsányi R. (liberó), Kerepeczki 1. Edző: Fésüs Erzsébet, Kormos Mihály

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:5, 3:8, 4:10, 6:12, 7:14, 9:16, 13:19, 16:22. 2. játszma: 6:8, 9:11, 9:13, 13:15, 13:18, 14:22. 3. játszma: 1:6, 2:11, 7:20, 9:23

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Katona Péter:
— Borzasztó fáradtan álltunk neki a mérkőzésnek. Sokat kivett belőlünk az elmúlt négy meccs. Fejben elfáradtunk, és a harmadik szettre fizikailag is.
Kormos Mihály: — Fokozatosan őröltük fel a hazaiak játékerejét. A második szettben nagyon sokáig nem tudtunk meglépni, de Kerepeczki remek nyitásaival a magunk javára tudtuk fordítani a játékot. Helyenként mezőnyben a megszokottnál több hibával játszottunk, de időszakonként öröm volt látni a lányok produkcióját.

(forrás: brse.hu)

Címkék: bajnokság veszprém békéscsaba röplabda nb1 brse vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr173415735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása