Bokor Elek pluszmotivációja!

 2011.10.14. 21:00

Szombaton a Dunaferr otthonában lép pályára a Vegyész RC-Kazincbarcika. A férfi NB I alapszakaszának hatodik fordulójában győzelmi reményekkel utazik Dunaújvárosba a borsodi együttes.

Igazi kemény, komoly csatát vívott legutóbb a kazincbarcikai csapat, s bár Dudás András edző picit sajnálta, hogy a 3:2-es, Kecskemét elleni sikerrel csak kettő pontot gyűjtött együttese, s nem hármat, ami 3:0, vagy 3:1 esetén járt volna, azért összességében nem volt elégedetlen játékosai teljesítményével. A Vegyész oldalán ismét a legjobbak közé tartozott a négyesütő, Bokor Elek, aki nyáron érkezett a városba.

— A dunaújvárosiakkal sajnos nem tudtam megegyezni, ami a továbbiakat illeti, de már nem is nagyon szerettem volna ott maradni — ismerte be a 25 éves röplabdázó, aki három szezont húzott le a Dunaferrnél. — Próbálkoztam külfölddel is, a menedzserem azonban nem talált csapatot, így éppen jókor jött Dudás András megkeresése, aki elmondta a terveit velem kapcsolatban, s végül rövid idő alatt megegyeztünk. Tudtam, hogy a Vegyész egy jó kis társaság, gyakorlatilag az NB II óta együtt vannak a srácok, akik közül, mivel játszottunk egymás ellen, továbbá a strandröplabdából szinte mindenkit ismertem, Lehóczky Lászlót és Szántai Balázst némileg jobban.

Bokor Elek arról is beszélt, hogy dolgozik-e benne fokozott bizonyítási vágy volt klubja ellen!

— Persze, lesz bennem plusz motiváció — válaszolta. — A mostani Dunaferr egy fiatal együttes, edzőváltáson is túl vannak, biztos vagyok benne, hogy az egykori kiváló játékos, jelenleg már edző, Tomanóczy Tibor igyekszik majd kitalálni valamit. Az Újváros a múlt hétvégén szabadnapos volt, tehát két hétig készülhetett ellenünk, ennek ellenére győzelmet várok. Taktikai és technikai téren még akadnak csiszolandó dolgok köztem és a csapat között, de megpróbálom valamennyi alkalommal a képességeim maximumát adni. Nekem, Lehóczky Lászlónak és Szántai Balázsnak egyértelműen vállalnunk kell a húzóember szerepét, ha ez, és a többi is menni fog, akkor remélem, hogy a dobogón fejezzük be a szezont.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság dunaújváros röplabda nb1 kazincbarcika dunaferr vegyész

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr333303891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása