Hétvégén kezdődik a női NB II, amelynek Keleti-csoportjában ott a VIKSZ-Agria RC Eger csapata is. Mint az köztudott, a hevesiek kiestek az NB I-ből. A lehetőséget ugyan megkapták a további élvonalbeli szereplésre, de a klubvezetés inkább a második vonal mellett döntött.

Ennek oka az anyagiakon túl az volt, hogy a játékosállomány jelentősen gyengült. Majdnem a teljes kezdőcsapat távozott. Hírmondónak csupán Kolman Viktória, Hajdú Bianka, Róth Imola, Tóth Renáta és Nemes Napsugár maradt a komplett keretből. Rajtuk kívül nyolc serdülő- és két gyermek-korosztályú fiatal kap lehetőséget, valamint a játékos-edző Juhászné Tóth Mária, és a visszatérő Kovács Anita alkotja az NB II-es együttes keretét. Az egriek első mérkőzésükön, vasárnap a Jászberényt fogadják a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

A jászságiakkal szemben van tartozásuk a hevesieknek, hiszen a hazai rendezésű Szüret Kupán legyőzték őket. Gondot okoz Egerben, hogy Kovács Anita az EKF csapatával a hétvégén a főiskolás bajnokságban szerepel, így nem áll az Agria RC rendelkezésére. A felkészülési viadalon Achilles-sérülést szenvedett Bede Kingát megműtötték, és ugyancsak operáción esett Répászki Marianna. A Miskolcról igazolt sportolónak a térde szorult orvosi beavatkozásra. A két játékosra hosszú ideig nem számíthatnak.

A célkitűzéssel kapcsolatosan Gáspárdy György ügyvezető elmondta: szeretnének a bajnokságban olyan pozíciót kiharcolni, ami feljutásra jogosítja fel őket. A feladat nem lesz egyszerű, hiszen hasonló tervekkel indul a szezonnak a tavaly még élvonalbeli NRK-Nyíregyháza és a Tiszavasvári is.

(forrás: agriasport.hu)

Címkék: eger agria röplabda nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr53269068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása