A klubvezetés felkérésére Lovász Katalin (röplabdás berkekben ismert becenevén Kislány) lett az NRC-Kazincbarcika női csapatának edzője!

Keresztszalag-szakadása után befejezte az aktív játékot Lovász Katalin, aki korábban megfordult a Vasas, a Gödöllő, az Angyalföldi DRC, a Csepel, az Újbuda és a Szolnok csapatában, legutóbb pedig a Kazincbarcika együttesét erősítette. A borsodiaknál csapatkapitány is volt, mostantól pedig ő a csapat edzője!

– Egy viszonylag kezdetleges együttest vettem át, mert bár a közelmúltban szerepeltünk az NB II-ben, most inkább már fiatalok alkotják az együttest, akiknek sokat kell még tanulniuk – nyilatkozta a hunvolley.blog-nak Lovász Katalin. – Őket kell kinevelni a jövő évre. Remélem sikerül!

– Hol versenyeztetik a csapatot a következő szezonban?

– A Heves megyei bajnokságban. Sajnos, most csak arra van anyagi keret.

– Hány edzés van egy héten? Hány játékos alkotja a keretet?
– Egy héten négy edzést tartok. Jelenleg nyolcan vagyunk, de remélem, még csatlakoznak hozzánk fiatalabb, de alapérintésekkel már rendelkező játékosok. Legalább tízfősre szeretnénk bővülni. Mindenképpen meg akarjuk nyerni a területi bajnokságot, és felkészülni a következő szezonra, hogy egy ütőképes, jó kis csapat váljon belőlünk, és megálljuk a helyünket az NB II-ben is.

– Később is el tudod képzelni magad edzőként, vagy ez most csak egyszeri alkalom?

– Igen, persze! Szeretném magamat majd képezni, és szeretném a lányokkal folyatni a munkát hosszútávon is. Persze, csak ha meg lesznek elégedve velem. Túl vagyunk az első edzésen, a lányok nagyon élvezték!

– Melyik edződtől tanultad annak idején a legtöbbet?
– Benkóné Körös Marika néni tanította meg az alapokat a Vasasban, utána pedig Ratimorszky Karcsi bácsitól is rengeteget tanultam az ADRC-ben.

A hunvolley.blog olvasói nevében szívből gratulálunk Kislánynak! Reméljük, hogy egy hosszú, eredményes, sikerekben gazdag edzői pályafutás kezdetének lehetünk tanúi! Sok sikert és még több kitartást kívánunk!

Címkék: röplabda kazincbarcika lovász nrck

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr73221488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása