Bajnoki arany a cél a Vasasnál

 2011.08.03. 12:28

A bajnoki cím megszerzése a cél a következő szezonban a Vasas női röplabdacsapatánál. A vezetők bejelentése szerint a játékoskeretet megerősítették, és az anyagi feltételek is adottak.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a válogatott egyik meghatározó játékosával, Sándor Renátával erősítő, rendkívül fiatal együttesnek nagyon jó esélye van arra, hogy aranyérmet szerezzen a soron következő idényben.

– Úgy gondolom, az ország egyik legjobb játékosát sikerült megszereznünk, az előző szezonban szerintem azért lettünk csak ezüstérmesek, mert ő a BSE-ben játszott és agyonvert minket – fogalmazott Fördős László, a Vasas női röplabda-szakosztályának tiszteletbeli elnöke.

Az együttest továbbra is Jókay Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya irányítja, csapatkapitányának a mindössze 21 éves Vasas-nevelésű feladót, Milovits Júliát választották a társak.

– Azt szeretnénk, ha a vízilabda mellett a női röplabda is az egyik sikersportágunk lenne a jövőben – mondta Markovits László, a Vasas SC elnöke. – A papírforma szerint ennek a csapatnak teljesen reális esélye van arra, hogy megszerezze a bajnoki aranyat, de én azt szeretném, ha a nemzetközi porondon is megmutatná oroszlánkörmeit.

Az egyesület vezetői több szponzort is megnyertek, hogy támogassák a női röplabda-szakosztályt: A Graphisoft Park ingatlanokkal foglalkozó cég tízmillió forinttal segíti a csapatot, míg Óbuda-Békásmegyer önkormányzata további ötmillió forintot különített el a finanszírozásra.

– A kerületi sportélet egyik legkiemelkedőbb együttese a Vasas női röplabdacsapata – vélekedett Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, egyben a röplabda-szakosztály elnöke. – Úgy gondolom, ennek a sportágnak mindenképpen a látványsportok között lenne a helye, én pedig meg is fogok tenni mindent azért, hogy ez így legyen. Mindannyian ki vagyunk éhezve a sikerre, az ország, a kerület, minden segítséget meg fogok adni a csapatnak, amit csak lehet.

(forrás: MTI)

Címkék: röplabda vasas extraliga közép európai liga mevza

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr303122555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása