Június végén a Gödöllői RC maroknyi csapata (16 játékos, 3 kísérő) elindult világot látni a szomszédos Ausztriába. Bécsben rendezték immáron negyedik alkalommal a World Sports Festivalt, ami egy fantasztikusan nagyszabású sportrendezvény, és nem véletlenül viseli ezt a nevet.

Idén is több mint 25 országból érkeztek a sportolók, hogy versenyezzenek, győzzenek, sportbarátságokat kössenek, jól érezzék magukat és megismerjék egy kicsit egymást. Amerikától Kínáig, Zimbabwétől a Feröer-szigetekig mintegy ezer sportoló érkezett Bécsbe. A röplabda mellett több mint tíz sportágban – a többi között úszásban, labdarúgásban, kosárlabdában, bowlingban, teniszben – mérhették össze tudásukat.

A Keleti pályaudvartól indult el velünk az osztrák busz. Tulajdonképpen megállás nélkül három óra alatt legyűrtük az utat a velünk utazó úszó, birkozó és kosárlabdázó honfitársainkkal. Egy négycsillagos szálloda és konferencia központ volt a rendezvény főhadiszállása, amelynek az aulája egy körülbelül negyven méter csúcsmagasságú üvegpiramis.

Itt volt a mi szállásunk is. Három csomag közül választhattak a csapatok, mi a középső, Silver fokozatot vállaltuk, ami azt jelentette, hogy a fekvőhelyünk egy modern konferencia terem bársonyszőnyege volt. A „szobánk” természetesen gondosan el volt kerítve kordonokkal a többi ott lakótól. De választhattuk volna a szálloda kényelmes szobáit, vagy a sátrazást is.

A szervezők mindenről gondoskodtak, így a piramis alatt berendeztek egy komplett élmény- és vidámparkot. Lehetett élőcsocsózni, pingpongozni, ketrecfocizni, virtuálisan kipróbálni többféle sportágat, és még sorolhatnám. Minden este volt valami program, ami jó lehetőség volt az ismerkedésre, de a közös sportolásra is.

A versenyhelyszínek közül egyet ismertünk meg igazán, azt a komplexumot, ahol a röplabdatornát is bonyolították, a labdarúgással, birkózással, úszással és az amerikai focival együtt. Minden igényt kielégített a Südstadti Sport- és Szabadidőközpont (virtuális séta itt).

A röplabdamérkőzéseket abban a teremben játszottuk, ahol a nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes Hypo Niederösterreich női kézilabdacsapat játszik.

Maga a torna is roppant színvonalas és színes volt, hiszen játszhattunk egy csapattal a Feröer-szigetekről, de holland, szlovák, osztrák és német együttesekkel is találkoztunk a pályán. A lányoknál két korosztályban lehetett indulni: U17 (1994) és U15 (1996). A három versenynap alatt összesen négy vagy öt mérkőzést biztosan játszott minden csapat, ami nem túl sok, de ez a rendezvény nem csak a sportról szólt. Bár úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak a sportról szólt, csak egy kicsit másképp, más nézőpontból. Talán ha azt mondom, nem az eredmény volt az elsődleges, akkor pontosabban jellemzem a fesztivál lényegét.

A megnyitóünnepség tulajdonképpen olimpiai koreográfia alapján zajlott. Minden nemzet felvonult a saját zászlaja alatt, és elfoglalta a helyét a lelátón egy roppant impozáns stadionban. Persze a megnyitóra várva a csapatok vidáman múlatták az időt, és elkészültek a közös fotók is. A legnagyobb népszerűségnek a zimbabwei úszó kisfiúk örvendtek, akik már-már megrettenve álltak tíz-húsz magyar, holland, olasz sportoló között.

Az eredményt tekintve az U17-es csapat a nyolcadik helyen végzett 17 indulóból, az U15-ös együttes pedig a hatodik lett 12 résztvevőből, amivel elégedettek vagyunk teljes mértékben.

A Bécsben töltött négy nap engem leginkább egy korábbi jó élményemre emlékeztetett, amit két éve Rotterdamban éltem át. A célom az volt ezzel a kis kiruccanással, hogy megmutassam egy kicsit a világot a játékosaimnak, és valamit megérezzenek a nemzetközi versenyzés zamatából. A gödöllői lányok pár napig tapasztalhatták azt, milyen, amikor nem egy nyelvet beszélők mégis közös nyelvet használnak, és azon keresztül kommunikálnak egymással, ez pedig a sport.

Számomra egy roppant fontos tanulsága volt ennek az eseménynek. Rádöbbentett arra, hogy az itthon vagánynak, magabiztosnak tűnő játékosaim közül többen mennyire elveszettnek, gyámoltalannak érezték magukat abban a pillanatban, hogy körülöttük más nyelvet beszéltek, máshogyan viselkedtek, mint idehaza. Elveszett egy picit az önbizalmuk az elején. De aztán elhitték, hogy a magyar sem különb, mint a többi (sőt!), és a búcsúestén már több komoly nemzetközi kapcsolat csírája mutatkozott a gödöllői lányok háza táján. :)))

Egy biztos: jövőre is megyünk!

Erre biztatnék mindenkit, aki teheti, függetlenül attól, hogy röplabdás, vagy úszó! Vegyen részt ezen a fesztiválon!

Infók, képek itt és itt!

Szabados István