Több esélye is kínálkozott a Veszprémi Egyetemi SC női csapatának, hogy bejusson a legjobb négy közé az NB I-ben, az együttes azonban sorra vesztette el ötjátszmás meccseit, és az alsóházba sodródott. A bakonyiakat a kiesés szele is megérintette, a kritikus pillanatokban azonban összekovácsolódott a társaság, s végül az ötödik helyen végeztek.

A nyári szünetben és az idény közben is távoztak meghatározó játékosok a csapatból. A rutinos röplabdázók helyére vészmegoldásként az egyesület fiataljai kerültek, akik éltek is a lehetőséggel.

– A center Jezerniczki Tímea távozásával tisztában voltunk, az idény közben Székesfehérvárra igazoló Pintér Eszter elvesztése azonban váratlanul ért bennünket – kezdte a visszatekintést Oláh János edző. – Előbbi feladatát eleinte Környei Dóra oldotta meg, Pintér eligazolása után azonban neki vissza kellett menni szélre. A junior együttesből Telek Nikolett lett a centerünk, aki azonnal a mélyvízbe ugrott. A későbbiek során Erdősi Gréta is beilleszkedett liberóposzton. Évközben Molnár Bettinát is tudtam használni, aki egyébként csak másfél éve röplabdázik, előtte kézilabdázott. A szintén nagyon fiatal Dordzsceren Dádzsót pedig a két legutolsó, legfontosabb meccsünkön kellett előhúzni, mint titkos ászt.

– Mi az oka, hogy nem sikerült a legjobb négy közé jutás?
– Gyengén kezdtük az idényt, különböző gondjaink miatt nehezen álltunk össze. A mezőnyben egyébként egyenlő erők harcát tapasztaltuk, egyedül talán a Kalocsa lógott ki a nyolcasból. A többi hét együttes között kiélezett harc dúlt. Több olyan meccsünk volt, amelyet ha megnyertük volna, bekerülünk a legjobb négy közé. Hiába tettük azonban a dolgunkat, s játszottunk jól, a végjátékban képtelenek voltunk igazán mozgósítani az erőnket. Egyszerűen nem tudtuk átlépni az árnyékunkat, így sorra veszettük el a 3:2-es meccseket. Erre mondják, hogy ez vastagon az edző hibája, ami biztosan így is van. Mindebben természetesen az is közrejátszott, hogy meglehetősen szűkösek voltak a cserelehetőségeink.

– Az 5-8. helyért rendezett rájátszást viszont megnyerték.
– Nekem és a csapatnak sem hiányzott lelkileg ez a nagyon éles küzdelem a kiesés ellen. A felső négyesben nagyon hamar kiderül, hogy fel lehet-e jutni, ha nem, akkor ki lehet próbálni szakmai dolgokat, de a helyezésnek kimondott jelentősége nincs. Itt lent azonban élet-halál harc van. Két éven keresztül a kényelmesebb fenti részben voltunk, most pedig a háborús helyzetbe kerültünk. Ráadásul úgy kerültünk az alsó négybe, hogy nekünk mínusz két győzelmünk volt a korábbi eredmények miatt. Ez a helyzet azonban jót tett a csapatnak, amely a nagy bajban jobban összekovácsolódott. Nagy hátrányból kellett felkapaszkodnunk, amit megtettünk, s végül elsők tudtunk lenni.

– Miben látja a javulás okát?
– Nem történt különösebb változás, ugyanúgy tettük a dolgunkat, s készültünk becsülettel, ahogyan korábban. Itt lent sokkal nagyobb volt a lelki teher, mi azonban egy fokkal jobban tudtunk koncentrálni. Az utolsó meccsen, ha nem nyertünk volna a Kalocsa ellen, kiesünk. Ám a hihetetlen végjáték a mienk volt. Sokat kellett foglalkoznunk a lelki tényezőkkel a Palota vagy az Eger elleni vereséget követően, hiszen akkor már tudtuk, hogy az utolsó fordulókban dől el, hogy bent tudunk-e maradni. Hittünk magunkban, s meg tudtuk csinálni.

– Összességében elégedett az idénnyel?
– Az alapvető célkitűzés az volt, hogy középcsapat legyünk, ami sikerült, így kudarcról nem beszélhetünk. A csapat sportképességei alapján előrébb kellett volna végeznünk, de mentális tényezők miatt itt volt a helyünk. A lányok tisztességesen, fegyelmezetten, sportemberhez méltóan dolgoztak egész évben. Szerettünk volna bejutni a legjobb négybe, így viszont sokat fejlődtünk, összességében elégedett vagyok. A vezetőségtől is megkaptuk a szükséges támogatást. A körülményekre nem panaszkodhatunk. Sokszor lélekben voltunk gyengébbek, mint az ellenfelek. Reméljük, hogy ebből tudnak a lányok meríteni.

Oláh János a jövőjét firtató kérdést udvariasan elhárította.

(forrás: vehir.hu)