Nagy Péter, Németh Szabolcs és Geiger András csapata, a címvédő Remat Zalau 3:1-re nyert Kecskeméti Péter együttese, a Stiinta Explorari Baia Mare ellen a román bajnokság döntőjének második mérkőzésén. Az összecsapás nem csak eredményében, hanem szinte mindenben kísértetiesen hasonlított az egy nappal korábbi meccsre. Helyszíni beszámolónk Nagybányáról!

Nagybánya belvárosa a legszebb arcát mutatta ezen a napsütéses szombaton. Szembetűnő, hogy a helybéliek nagyon szeretik a növényeket, az igényes, gondozott zöldterületek sokkal otthonosabbá teszik az általában tiszta, rendezett utcákat. A központ egyik fénypontja az a kis étterem (pizzéria, söröző és kávézó egyben), ahol a házinéni (szakács, pultos és kiszolgáló egy személyben) friss alapanyagokból mindig minden ételt frissen készít, és hézagos nyelvtudása ellenére nagy szeretettel fogadja a magyar vendégeket. Sajnos ezek jó állapotok csak a legbelső kerületre jellemzőek, kijjebb szinte mindenütt lehangoló a helyzet.

A címvédő Remat Zalau legénysége a második meccs délelőttjén is edzett, ellentétben a hazaiakkal, akik soha nem szoktak tréningezni meccsnapon, így ezúttal is csak egy közös megbeszélés és videózás szerepelt a programban, és persze az elmaradhatatlan közös étkezés! A nagybányaiak ugyanis az egész szezonban, minden nap együtt ebédelnek és vacsoráznak! Remek csapatkohéziós szokás! Minden bizonnyal a hosszú utazások is azok lehetnének, ha nem lennének annyira fárasztóak. Ugyanis a jelentős távolságok ellenére a nagybányaiak és a zilahiak sem járnak repülővel a bukaresti vagy constantai bajnoki mérkőzésekre, csak vonattal, ha van közvetlen járat, vagy busszal, de abban az esetben egy éjszakát útközben szállodában töltenek, olyan helyen, ahol edzeni is tudnak.

Kettős könyvelés
Az már nem újdonság, hogy az élcsapatok munkáját szinte mindenhol a világon statisztikák segítik. Nagybányán is megvan erre a szakember, de az egyesület technikai igazgatója, a nyíregyházi férficsapat korábbi edzője, Adrian Arbuzov régi vágású szakember, nem törődik a modern technika vívmányaival. A meccs előtt elővesz egy hófehér A4-es lapot, vonalzót és tollat, megrajzolja a saját statisztikai lapját, és végigjegyzeteli a találkozót. Közben persze apróbb morgolódásokkal, vagy hangosabb, indulatosabb kiabálással illeti a játékosokat hiba esetén. Akkor pedig egyáltalán nem lettünk volna a srácok helyében, amikor a bemelegítés kezdetét jelző, kézilabdakapu előtti focizgatás során egy elpattanó labda véletlenül a mestert találta el, akinek emiatt leesett a szemüvege! Meg is fagyott a levegő egy pillanat alatt...

A nézők már egy órával a kezdés előtt gyülekezni kezdtek a Lascar Pana Sportcsarnokban, de bő 15 perccel a kezdés előtt még négy szektor is üres volt a hatból. Hogy lesz ebből a péntekihez hasonló teltház és fantasztikus hangulat? A magyarokon nem múlt, a négy játékos hozzátartozóin kívül itt volt például Nyíregyházáról Katona Brigitta és Kőhalmi Richárd is. Érdekes, hogy pénteken színültig megtelt az aréna, szombaton viszont nem. Honfitársaink közül a zilahiaknál Németh Szabolcs, Nagy Péter és Geiger András is kezdett, a hazaiaknál Kecskeméti Péter ezúttal viszont nem. Sajnos Nagy Péter gyakorlatilag egyetlen percet sem tölthetett a pályán, edzője még a kezdés előtt kénytelen volt lecserélni, mert a bemelegítésnél megsérült a lába. A járásán nem igazán látszott, a probléma, de a mozgása óvatos volt, és miután leült a kispadra, hosszasan ápolták, a combját jegelték és masszírozták. Németh Szabolcs vette át a posztját, az ő elyére pedig Dan Borota került.

Igor Didorciuc ásznyitásával és további két ponttal kezdett az Explorari (3:0), kezdetben nagyon feltűnően lehetett látni, hogy a Remat elvesztette az egyik alapemberét, ráadásul az elsőszámú ütőjátékosát. Kisvártatva egyenlítettek a látogatók (3:3), de amikor Gheorghe Socaciu blokkolt Németh Szabolcs ellen, megint hárommal vezettek a nagybányaiak, és ezt a különbséget az első technikai szünetre is megőrizték (8:5). A visszatérés után a háromból négy lett (9:5), a Zalau leginkább centerből tudott eredményes támadásokat vezetni, a házigazdának pedig szinte minden bejött. A német edző, Michael Merten folyamatosan nyugtatta játékosait, akik az agresszív nyitásaikra alapozva felkapaszkodtak mínusz kettőre (10:8), de három egy rossz szerva és két széles ütés után megint jelentős hátrányban voltak, a tréner időt kért (13:8).

Hatékonyabban támadott az Explorari, leginkább Ovidiu Teusan volt elemében (15:9), de Geiger András duplája után újra látótávolságba került a címvédő (15:12). Németh Szabolcs ütése és Vasile Afloarei két blokkja után egy pontra zárkózott a Remat, a nagybányaiak edzője, Marius Botea időt kért (17:16). Németh egyenlített, de egy hosszú, elképesztően látványos labdamenet után Didorciuc blokkolt, s megint kettővel jobban állt a Baia Mare (19:17). Socaciu is sáncolt, Németh megint ütött, egyre izgalmasabb volt a játék! Németh nagyszerű szervája után Geiger András ütött, újra egyenlített a vendég, a Nagybánya trénere időt kért (20:20). A zilahiak magyar csapatkapitánya a folytatásban ejtésből volt eredményes, Marius Botea ekkor feladót cserélt, érkezett Kecskeméti Péter.

Nehéz dolga volt, mert nagyszerűen rendeződött a zilahi sánc, Afloarei újabb két blokkot hozott (20:23). Játszmalabdánál Robert Tutea ütése nyomán a labda a blokkról a vonalon kívülre vágódott, erre az első játékvezetőnek volt képe azt ítélni, hogy a nagybányai játékos a hálót találta el, onnan ment ki a labda! Nevetséges! Mindenesetre megérdemelt Zalau-részsiker szültett, hiszen a címvédő 20:18-as hátrány után a hajrában fantasztikusan blokkolt, öt pontot szerezett zsinórban (22:25, 0:1).

A második szettben Kecskeméti Péter kezdett feladóposzton a hazaiaknál, a másik oldalon viszont Nagy Péter visszavette a melegítőjét, eldőlt, hogy ezen a meccsen semmiképp nem tudja vállalni a játékot. Rossz megoldásokkal, támadási hibákkal, pontatlan sáncokkal és vitatott játékvezetői ítéletekkel kezdődött a szakasz, de szoros volt az állás (4:4). Borota egyre eredményesebben támadott, ellépett a Remat (5:8). Rontott ütései ellenére tartotta a differenciát a látogató, de amikor Geiger ászt nyitott, már négy ponttal vezetett a Zalau, Marius Botea időt kért (9:13).

Geiger újabb két jó szerváját egyaránt Djoko Josifov váltotta pontra (9:15). Végig a zilahiak akarata dominált, újra ők irányították a játékot, s gyakorlatilag már ekkor eldöntötték a szett sorsát, egy újabb érdekes bírói ítéletet követően Geiger András mégis indulatos szócsatát folytatott a játékvezetővel (10:16). Ezután sem változott a helyzet, biztosan őrizte jelentős előnyét a Zilah, középen Afloarei továbbra is szorgalmasan kapkodta le a labdákat (13:19). A hazai szurkolók kornyadoztak, a vendégek viszont boldogan és kitartóan daloltak, s nagy ünneplésben részesítették az újabb blokkot bemutató Afloareit. A nagybányaiaknál a nyitásfogadás után mezőnymunka is odalett (16:23). Két rossz megoldás után a továbbra is angyali nyugalmat sugárzó Michael Merten időt kért (18:23), majd Németh Szabolcs és Josifov pontjaival véget ért a játszma (18:25, 0:2).

Érdekes volt, hogy a hazaiak tendenciózusan a Remat liberóját, Adrian Fehert nyitották, aki meglehetősen pontosan szelídítette meg a labdákat. Vlad Negrean ászértékű nyitásával az Explorari vezetett a harmadik etap elején (4:3), de gyorsan fordított a látogató, és az első technikainál már kettővel jobban állt (6:8). Didorciuc ászt nyitott, egyenlített a Baia Mare (9:9), amely a folytatásban is jól tartotta magát, sőt Tutea duplájával átvette a vezetést (12:11)! Visszajött a hazai közönség hangja, de kedvenceiket hibázásra kényszerítette a Zilah, és amikor Geiger András távoli, alkaros kényszerfeladása után Németh Szabolcs eredményesen támadott, Marius Botea időt kért (12:14). Ismét elég jól összeállt a címvédő sánca, Kecskeméti Péter ennek ellenére többször is blokk nélkül tudta üttetni támadóit. Más kérdés, hogy a társak ajtó-ablak helyzetben sosem jártak sikerrel.

Andrei Stoian blokkja után jöhetett a második kötelező pihenő (14:16), utána pedig a hazaiak hibáinak köszönhetően tovább növelte előnyét a Zalau, jött is az időkérés (16:19). Úgy tűnt, elvesztette a fonalat a házigazda, Ciprian Neamt blokkja a legjobbkor jött. A csereként beállt Mihai Maries ászt nyitott (18:22), de amikor az Explorari felkapaszkodott mínusz kettőre, Merten edző időt kért (21:23). Teusan ütését követően felcsillant a remény a nagybányaiak számára, szólt is a közönség kórusa! Hát még amikor Tutea hintett egy laza ászt (23:23), a német tréner gyorsan kikérte a második idejét is. A teremben közben egyre erősebben kavargott a cigarettafüst szaga, amely a büféből jött. Németh Szabolcs ütése meccslabdához juttatta a Remat együttesét, de utána szervát rontott. Dan Borota ütése néhány centivel szélesnek bizonyult, játszmalabda, és a következő labdamenetben egy tetszetős kettős blokk meg is hozta a néhány perccel korábban még teljesen esélytelennek tűnő részsikert a hazaiaknak (19:23-ról lett 26:24, 1:2).

A zilahi szurkolótábor köré felsorakoztak a biztonsági emberek, de nem történt semmi komoly. Sőt! Egyre jobb lett a hangulat! Extázisban kezdte a negyedik részt a Zalau, a duplázó Josifovot túláradó öröméért figyelmeztette is a játékvezető (2:4). Didorciuc kegyetlenül nagy sáncával fordított az Explorari, tombolt, ünnepelt a közönség (5:4)! Kétezer ember őrületes zajt csinált, ráadásul percről percre fokozták! Élmény volt ebben a hangorkánban meccset nézni! Afloarei ütésrontása után, kétpontos nagybányai vezetésnél jött az első kötelező pihenő (8:6), majd egy újabb out, és máris három volt közte. Geiger András ejtése törte meg a címvédő rossz szériáját, majd Josifov blokkolt (10:8). Megint Geiger következett, ezúttal ráadásul duplán bombázott, így Marius Botea időkérésre kényszerült, mert elfogyott együttese négypontos előnye (10:10).

Megint beleesett abba a végzetes hibába a Baia Mare, hogy nem tudott hatékonyan támadni, a Remat pedig kegyetlenül büntetett (10:12). Jó kezdés után ismét megtorpant a házigazda, Németh Szabolcs ütését követően vonultak a csapatok a második technikaira (12:16). Németh újabb két védhetetlen bombájával maradt a négy közte, Borota pedig durrantott egy ászértékűt, a hazaiak időt kértek (14:19). Geiger szerezte a huszadik zilahi pontot, majd Afloarei blokkolt. Nem volt megállás, a magyar csapatkapitány ütései védhetetlennek bizonyultak, és amikor blokkból is összehozott egy pontot, örömében körbeszaladta a térfelet (16:23).

Josifov duplája zárta le a meccset, amely pontosan ugyanolyan volt, mint az első találkozó: két sima Zalau-részsiker, egy szoros Explorari-játszmagyőzelem, majd a negyedik felvonásban újra a címvédő akarata érvényesült (17:25, 1:3). A zilahi szurkolók ezúttal is fergeteges ünneplésben részesítették kedvenceiket, a lefújás után körülbelül tíz percig szólt a vastaps és az ének!

Videó: így ünnepelték a győzteseket!

A magyarok közül Kecskeméti Péter végül mind a négy játszmában pályára került, pontot nem szerzett. Geiger András a mezőny legeredményesebbjeként 22 pontot szerzett (+10, 52%). Németh Szabolcs 14 pontot ütött (+1, 46%). A finálé harmadik meccsét két hét múlva, április 30-án, szombaton rendezik Zilahon.

Román bajnokság, férfiak, döntő, 2. mérkőzés

Stiinta Explorari Baia Mare – Remat Zalau 1:3 (–22, –20, 24, –17)
Nagybánya, 2000 néző. Játékvezetők: Szabo-Alexi, Stoica
Baia Mare: Neamt, Raileanu, Teusan, Didorciuc, Socaciu, Tutea. Csere: Tofan (liberó), Kecskeméti, Negrean, Cuciureanu. Edző: Marius Botea, Sorin Pop
Zalau: Josifov, Nagy P., Geiger, Németh Sz., Stoian, Afloarei. Csere: Feher (liberó), Borota, Maries, Ciupe. Edző: Michael Merten, Ovidiu Macarie

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 15:9, 17:17, 20:18, 20:23. 2. játszma: 5:8, 9:14, 13:19, 16:23. 3. játszma: 6:8, 12:14, 16:19, 19:23, 24:24. 4. játszma: 10:6, 11:15, 14:19, 16:23

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Remat Zalau javára.

Címkék: románia nagy nagybánya zilah román németh röplabda mare kecskeméti geiger zalau remat baia mare baia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr712831910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása