Kincset ér az idegenbeli siker

 2011.03.30. 10:33

Csütörtök délután a második mérkőzésekkel folytatódik a férfi Extraliga elődöntője. Amennyiben az első összecsapásokat megnyerő Kecskemét, illetve Kaposvár idegenben is győzni tud, nagy lépést tesz a fináléba jutás felé. Ehhez persze a Dunaferrnek és a Kazincbarcikának is lesz szava bőven, hiszen mindkét együttesnek voltak elég komoly jó periódusai a hétfői meccseken! Beharangozó!

Extraliga, férfiak, elődöntő, 2. mérkőzések

DUNAFERR SE – KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE
(Március 31. csütörtök, 17 óra)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Kecskemét javára.
A Kecskemét 3:1-re nyert hazai pályán, az első mérkőzésen. Az alföldiek edzője, Karagics Mátyás is úgy véli, nem hárommeccses lesz a párharc. A szakember részletes elemzését ide kattintva elolvashatják. Két jó csapat izgalmas összecsapása várható Dunaújvárosban, ahol – a két együttes közelmúltbeli találkozóiból kiindulva – az fog dönteni, melyik oldalon hibáznak kevesebbet a kiélezett helyzetekben! A Kaposvár ellen mindkét csapat ezen bukott a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében, de ezúttal egymás ellen csatáznak, ilyenkor a kecskemétiek szoktak higgadtabbak lenni, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Dunaferr hazai pályán ne lenne a végletekig elszánt és motivált!

Tippjeink
Kovács Gábor 3:1
Rodics Dániel 3:2
Erdős Levente 3:2

VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA – FINO-KAPOSVÁR
(Március 31. csütörtök, 17 óra 30 perc)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Kaposvár javára.
„Összegzés gyanánt elég legyen annyi: vannak mérkőzések, ahol nem a vesztes, hanem a győztes fél tagjainak kell szégyellniük magukat. Ez egy ilyen meccs volt...” Ha a sokszoros bajnok és kupagyőztes csapathoz egyébként (néha túlságosan és elvtelenül) pozitívan viszonyuló helyi újságíróban ilyen vélemény alakul ki az elődöntő kaposvári győzelemmel zárult (3:1) első meccse után, akkor ott valami nincs rendben. Tény, hogy meglehetősen hektikus találkozó volt a hétfő esti, az első szettben a Vegyész, a harmadikban a Kaposvár vezetett nagyon, aztán csak két ponttal nyert, a negyedikben pedig 36:34-re nyertek a hazaiak. Sokat rontottak mindkét oldalon, a borsodiak mégis nagyon közel voltak a nagy meglepetéshez. Semmi kétség, Kazincbarcikán teltház, és a régi, dicsőséges időket idéző pokoli hangulat fogadja majd a csapatokat. A Vegyész több fontos rangadót bukott már el ebben a szezonban, kérdés, ha ismét egál környékén lesznek a címvédővel, esetleg vezetnek ellene, akkor meg tudják-e oldani a feladatot, mint ahogy az is döntő lehet, hogy a somogyiak edzője, Kántor Sándor a kupadöntőn látottakhoz hasonlóan ezúttal is benevezi-e magát játékosként, vagy csak az oldalvonal mellől irányít, civilben, ahogyan a jelenlegi párharc első összecsapásán.

Tippjeink

Kovács Gábor 3:2
Rodics Dániel 3:2
Erdős Levente 1:3

Címkék: kecskemét dunaújváros beharangozó kaposvár röplabda kazincbarcika dunaferr vegyész extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr232784428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása