Március 26-27-én, ma és holnap rendezik a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét az orosz Dinamo Moszkva magyar játékosa, Veres Péter aktív részvételével. A hunvolley.blog a helyszínről számol be a tornáról, az olaszországi Bolzanóból. Ötödik beharangozónkban bemutatjuk a címvédő, és mesterhármasra készülő házigazda Trentino csapatát.

Négy ország, fél nap alatt... Ennyit érint az egyszeri utazó, ha Budapestről a lehető leggyorsabban, a magyar, az osztrák, a német és az olasz autópályákon akar a dél-tiroli Bolzanóba érkezni. A kilencórás út jó társaságban feleannyinak sem tűnik, és a látnivalók is csodálatosak. A melki apátság, a kufsteini vár, illetve a részben a sztráda közvetlen közelében is futó, reflektorokkal megvilágított innsbrucki éjszakai sípálya mind-mind az érdekességek közé tartozik.

A Dolomitok kapuját átlépve irány az egyik motel, aztán a másik hotel, amely előtt – mit tesz isten – két magyar rendszámú autó parkol. Gyorsan előkerülnek a tulajdonosok is, két fiatal honfitársunk, akik felszolgálóként itt dolgoznak. Nem hiába tartja a mondás, hogy magyarokkal a világ bármely pontján találkozhat az emberfia. Amikor elárulják, hogy például egy éttermi pizzasütő legény mennyit keres errefelé, nem akarunk hinni a hazai fizetésekhez szokott fülünknek...

Megannyi hazai és nemzetközi vonatkozású röplabdás téma között az első helyen persze a hétvégi torna esélyeinek latolgatása kiemelt helyen volt. Lássuk hát, mit kell tudni a tavalyelőtti, illetve a tavalyi aranyérmes, házigazda olasz Trentino BetClic együtteséről.

Ha az itáliaiakkal kapcsolatban névsorolvasásba kezdünk, bizony leesik az állunk. Hogy kerül ennyi világszerte ismer klasszisjátékos egy csapatba? Az olasz Birarelli, Della Lunga, Sala, Bari kvartetten kívül – nyilván a vezetőedző, Radosztin Sztojcsev személye miatt is – három bolgár röplabdázó erősíti az együttest. Kazijszki, Bratojev és Szokolov mellett két brazil (Riad, Raphael), egy kubai (Juantorena), egy lengyel (Zygadlo) és egy cseh (Stokr) játékos tartozik a Trentino kötelékébe. Posztjukon mindannyian a világ legjobbjai, hosszú oldalakat lehetne megtölteni a pályafutásuk és a sikereik részletezésével. Ezt mi most kihagyjuk, de aki ide kattint, az naphosszat böngészhet ebben a témában.

Nem tűnik bonyolultnak az együttes sikerének titka: jó játékosok, jó edző, nagyszerű háttér. Jöjjön néhány érdekesség.

A Trentino 24 forduló után 23 győzelemmel és egy vereséggel toronymagasan vezeti az olasz élvonal tabelláját, ez ugyanakkor még korántsem garancia a végső sikerre, ezt a legutóbbi, illetve az azelőtti szezon is megmutatta. Az együttes 2008-ban megnyerte az alapszakaszt, aztán az egyik résztvevő második győzelméig tartó finálét is, tehát aranyérmes lett. Nem úgy 2009-ben, amikor ugyan az alapszakaszt második helyen zárta, de az immár három nyert meccsig tartó döntőbe így is bekerült, ott azonban alulmaradt a Piacenzával szemben. Tavaly megint alapszakasz-első volt a Trentino, de az egymeccses döntőt elvesztette a Cuneo ellen.

A Cuneo mostanában egyébként is sok borsot tört a csapat orra alá, hiszen a bajnoki döntőn kívül az Olasz Kupa, valamint az Olasz Szuperkupa egymérkőzéses fináléjában is győzött! Éppen ezért szurkoltak Trentóban a Dinamo Moszkvának a Bajnokok Ligája rájátszásának második fordulójában, hiszen ha nem az oroszok, hanem az itáliaiak jutottak volna tovább, akkor az elődöntőben – két azonos országbeli csapat lévén – megint összejött volna a Cuneo–Trentino párosítás, amely mostanában nem sok jóval kecsegtet a címvédő számára, ha egy találkozó dönt. Legutóbb a tavalyi kupadöntőben tudott nyerni a Trento a Cuneo ellen.

A Trentino BetClic szereplése a Bajnokok Ligájában
A hazai aranyérmeket tehát nem a várakozásoknak megfelelő ütemben szállítja a sztárcsapat, amely a nemzetközi porondon azonban sokkal eredményesebb, hiszen 2009-ben és tavaly is megnyerte a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot egyaránt. Az európai elitsorozat jelenlegi idényében a D-csoport volt a legerősebb, és az itáliai együttes kétszer is megbotlott. Egyszer Lengyelországban, aztán Németországban, sőt a német bajnokcsapattal szemben még odahaza is elhullajtott egy pontot, így csak a második helyen jutott tovább. A rájátszással már nem kellett bajlódnia a Trentinónak, hiszen gyorsan elnyerte a négyes döntő rendezésének jogát, így a torna automatikus résztvevőjévé vált.
D-csoport
Trentino BetClic – VfB Friedrichshafen (német) 3:2
PGE Skra Belchatow (lengyel) – Trentino BetClic 3:0
Remat Zalau (román) – Trentino BetClic 0:3
Trentino BetClic – Remat Zalau 3:0
Trentino BetClic – PGE Skra Belchatow 3:1
VfB Friedrichshafen – Trentino BetClic 3:2
A csoport végeredménye
1. PGE Skra Belchatow 15 pont
2. Trentino BetClic 12 pont
3. VfB Friedrichshafen 9 pont
4. Remat Zalau 0 pont

Péntek este Bolzano belvárosban, egy múzeumban tartották a Bajnokok Ligája négyes döntő hivatalos nyitó sajtótájékoztatóját, amelyen a résztvevő csapatok edzőin és kapitányain kívül megjelent és felszólalt Diego Mosna, a Trentino Volley és a szervezőbizottság elnöke, valamint Luigi Spagnolli, Bolzano polgármestere is.

Radosztin Sztojcsev, a Trentino BetClic edzője: Csak azt akarom mondani, hogy a Bajnokok Ligája nem is olyan fontos számunka, és igazából nem is akarjuk megnyerni ezt a tornát... Na jó, ez csak vicc volt! Komolyra fordítva a szót, a négyes döntő rendkívül fontos, nem csak a klubunk, hanem az egész olasz röplabdaközösség számára is. Az egész város, az egész régió, és talán az összes olasz röplabdás ránk összpontosít ezen a hétvégén. Készen állunk, motiváltak vagyunk, szeretnénk elérni a mesterhármast, de tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű feladat.
Matej Kazijszki, a Trentino BetClic csapatkapitánya: Végre itt az idő, hogy játsszunk! Azóta várom a kezdés pillanatát, amióta nekünk ítélték a rendezés jogát. Meg akarjuk védeni a címünket, és hazai környezetben szeretnénk jól játszani!
Lloy Ball, a Zenit Kazany csapatkapitánya: Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek ezen a tornán. Két nagyon nehéz meccs vár ránk, de azért jöttünk ide, hogy jól játsszunk és nyerjünk.
Vladimir Alekno, a Zenit Kazany edzője: Nagyon nehéz feladatunk van. Meg akarjuk nyerni a tornát, és meg vagyok győződve arról, hogy van reális esélyünk a végső sikerre.
Jurij Cserednyik, a Dinamo Moszkva edzője: A közelmúltban folyamatosan játszottunk, legalább két meccsünk volt minden héten. Az elmúlt években nem tudott a várakozásoknak a megfelelően szerepelni a klub, elmaradtak a jelentős eredmények, de most nagy lehetőség előtt állunk. A Bolzanóig vezető út nagyon nehéz volt számunkra. Az első meccs egy klasszikus kihívást jelent nekünk. Jól ismerjük az ellenfelünket, ez egy kis előnyt jelent. Szeretném megköszönni a szervezőbizottság munkáját, mert nagyszerűen érezzük magunkat, kifogástalan a vendéglátás.
Szergej Grankin, a Dinamo Moszkva csapatkapitánya: A második egymást követő évben vagyunk négy között, ez nagy büszkeség és öröm számunkra. Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk.
Lorenzo Bernardi, a Jastrzebski Wegiel edzője: Amikor munkába álltam Lengyelországban, a csapat helyzete nem volt könnyű, de szerencsére sikerült egy figyelemre méltó eredményt elérünk, a legjobbat a klub történte során. Büszke vagyok arra, hogy egy lengyel együttes idén is pályára léphet a négyes döntőben. Nagy megtiszteltetés, hogy a legjobbak között a nemzetközi színtéren egy olyan edző ellen meccselhetek, mint Sztojcsev.
Grzegorz Lomacz, a Jastrzebski Wegiel csapatkapitánya: Számunkra már egy nagy öröm, hogy itt lehetünk, és ilyen csapatok ellen játszhatunk. A Trentino nagyon magas szinten játssza a röplabdát, mi ezúttal szintén reflektorfénybe kerültünk, próbálunk jól teljesíteni.

A mesterhármasról
Mint említettük, 2009-ben a csehországi Prágában, és 2010-ben a lengyelországi Lódzban is a Trentino nyerte a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, idén tehát összejöhet a triplázás az olaszoknak. Ez legutóbb szintén egy itáliai együttesnek, a Modenának sikerült (1996, 1997, 1998), de akkor még nem BL-nek hívták a sorozatot. Azóta a Sisley Treviso állt közel a mesterhármashoz, de az 1999-ben és 2000-ben megnyert finálé után 2001-ben a döntőben kikapott a francia Paris Volley csapatától. Az orosz Lokomotiv Belgorod 2003-ban és 2004-ben győzött az elitsorozatban, 2005-ben aztán nem jutott be a fináléba, mert az elődöntőben elbúcsúztatta a házigazda görög Iraklisz Szaloniki.

A BEK és a Bajnokok Ligája eddig győztesei

Klubok szerinti megoszlásban
13 győzelem: CSZKA Moszkva (szovjet)
4. győzelem: Modena, Sisley Treviso (olaszok)
3 győzelem: Rapid Bukarest, Dinamo Bukarest (románok), Ravenna (olasz)
2 győzelem: Burevesztnyik Alma-Ata (szovjet), Santal Parma (olasz), Lokomotiv Belgorod (orosz), Trentino (olasz)
1 győzelem: SC Leipzig (német), Spartak Brno (csehszlovák), CSZKA Szófia (bolgár), Zetor Zbrojovka Brno (csehszlovák), Dukla Liberec (csehszlovák), Plomien Milowice (lengyel), Cervena Hvezda Bratislava (csehszlovák), Klippan Torino (olasz), Paris Volley (francia), Macerata (olasz), Tours VB (francia), VfB Friedrichshafen (német), Dinamo Kazany (orosz)

Országok szerinti megoszlásban
Olaszország 17 győzelem
Szovjetunió 15
Románia 6
Csehszlovákia 4
Oroszország 3
Franciaország, Németország 2
Bulgária, Lengyelország 1 1969

Bajnokok Ligája, férfiak, négyes döntő, Bolzano (Olaszország)
Elődöntő (március 26. szombat)
15 óra: Jastrzebski Wegiel (lengyel) – Trentino BetClic (olasz)
18 óra: Dinamo Moszkva (orosz) – Zenit Kazany (orosz)
Helyosztók (március 27. vasárnap)
14.30: a 3. helyért
18 óra: döntő

A Trentino honlapja
A négyes döntő honlapja
A Bajnokok Ligája oldala
Élőképes közvetítés

Címkék: olasz orosz bajnokok ligája moszkva röplabda veres dinamo trentino

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr542772920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása