A leány diákolimpia IV. korcsoportjában március 16-án a Kalocsa és Térsége Általános Iskolájának részvételével rendezték meg a megyei döntőt Kecskeméten. A hatcsapatos tornától az utolsó pillanatban visszalépett a kunszentmiklósi és az egyik kecskeméti csapat, így a maradék négy együttes körmérkőzéses rendszerben döntötte el, hogy melyik iskola a legjobb a megyében.

A kalocsaiak a Református Gimnázium csapatával játszották az első mérkőzést, és talán a lehető legjobbkor találkozott e két együttes, hiszen a későbbiekben egyre jobban belelendült a játékba az átlagosan egy korosztállyal fiatalabb Református, és nem biztos, hogy olyan magabiztosan tudott volna nyerni a Kalocsa. Majd következett a hat évfolyamos Katona József Gimnázium, amelyet szintén biztosan vertek a kalocsaiak. Mintha Fortuna is tudta volna, hogy a két legerősebb iskola a Kalocsa és a vendéglátó Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata, és a nap utolsó mérkőzésén, mintegy döntőként került sor az addig veretlen együttesek összecsapására.

Bár a megyedöntőről két csapat lép tovább az országos elődöntőre, de egyáltalán nem volt lényegtelen, hogy a helyezés miatt milyen ellenfelekkel hozza össze a sors a legjobbakat a fináléba vezető úton. A Zrínyi elleni meccset a kalocsai csapat – elsősorban két NB I-es juniorjátékosának gyenge teljesítménye miatt – elveszítette, így ezüstérmet szerzett a megyedöntőn. A debreceni országos döntőbe jutáshoz a Kalocsa és Térsége Általános Iskolájának még egy előselejtezőt kell sikeresen megvívnia. Az elmúlt évtizedben nem volt olyan esztendő, amikor kalocsai lánycsapat ne szerepelt volna valamely korcsoportban diákolimpia országos döntőn. Ez egy 18 ezer fős várostól nem kis teljesítmény.

A kalocsai csapat tagjai: Gál Johanna, Orovicz Ramóna, Bencsics Bettina, Pajsán Kitti, Skultéti Luca, Fehérvári Anna, Horváth Kata, Kováts Ágnes edző, Szabó Liza

Címkék: röplabda kalocsa diákolimpia utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr932760621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása