A Vasas női csapata legutóbb 2002-ben nem jutott be a legjobb négy közé az Extraligában, azóta mindig ott voltak az elődöntőben az óbudaiak. A jó sorozat ezúttal sem szakadt meg, hiszen a fővárosiak hazai pályán 3:1-re nyertek a MÁV Előre SC ellen a negyeddöntő harmadik találkozóján, így 2:1-re megnyerték a párharcot.

Az előző találkozóhoz képest a MÁV Előre változtatni kényszerült kezdőhatosán, hiszen a két nappal korábbi találkozón Papp Dórának mindhárom bokaszalagja elszakadt, így értelemszerűen nem tudta vállalni a játékot. Az ő helyén a nyári alapozást még a Vasasban kezdő, ám végül Székesgehérvárra igazoló Kondor Tímea szerepelt, Papp pedig begipszelt lábbal nézte csapattársait.

Jó iramba kezdődött a meccs, a hazaiaknál Miklai Zsanett és Takács Zsófia játéka dominált, míg a vendégek Dzunic Anna pontjaival tartotta a lépést. A fővárosi együttesen nem lehetett érezni a két nappal korábbi vereséget, ötletesen, bátran röplabdázott a Vasas (8:4). A technikai szünet után faragni tudott hátrányából a MÁV Előre, sőt 11:11-nél egyenlíteni is tudott. A házigazda azonban időben ébredt, és visszavette a kezdeményezést, igaz, ehhez kellett Jókay Zoltán időkérése is. A második kötelező pihenőig mindössze egy pontot engedélyezett riválisának az óbudai csapat (16:12). A folytatásban magabiztosan őrizte előnyét a Vasas, amely határozott támadásainak köszönhetően esélyt sem adott a Fehérvárnak (25:16, 1:0).

A térfélcserét követően is nagy lendülettel kezdett a házigazda, így a MÁV Előre edzője, Fésüs Irén hamar időkérésre kényszerült (5:1). Nem sokkal később fordítani tudtak a látogatók (8:9), a játék ezen szakaszában a fehérváriaknál volt az irányítás, a Vasas pedig elkezdett hibázni (12:14). Dékány nem találta a ritmust, a látogatók javuló sáncát Miklai és Takács sem tudta áttörni, ám mivel a MÁV Előre is sokat hibázott, a kétpontos Vasas-hátrány nem nőtt (14:16). Igaz, faragnia sem sikerült ebből a házigazdának, így 20:22-nél Jókay Zoltán kikérte második idejét is. Ettől új lendületet vett csapata, és egyenlített (23:23). A kanadai légiós, Colette Meek pontjával a fehérváriak jutottak játszmalabdához, majd egy játékvezetői ítéletnek köszönhetően ért véget a szett. A hazaiak kétségbe vonták a döntés jogosságát, szerintük Takács feladása szabályos volt (23:25, 1:1).

A harmadik periódus előtt Jókay Zoltán a játékosait nyugtatta, és kérte, hogy a játékkal foglalkozzanak, és ne a játékvezetőkkel. Mezőffy aztán a kezdés előtt magához intette Takács Zsófiát, és a csapatkapitányon keresztül rendre utasítatta az edzőt. A színjáték sem maradt tehát el, de ez nem érződött a hazai lányokon, és amikor végre újra a röplabdáé lett a főszerep, előnybe is kerültek (6:3). A MÁV Előre azonban nem adta magát könnyen, és nem sokkal később egyenlített (11:11). Nem tört meg a Vasas lendülete, Miklai vezérletével ismét vezettek az óbudaiak (17:14). Innentől aztán parádésan játszott a házigazda, Miklai nyitásaival nem tudott mit kezdeni az ellenfél (21:14). A végjátékban sem hagyta életre kelni a MÁV-ot a Vasas (25:16, 2:1).

A negyedik felvonás sorsa mindössze 4:4-ig volt kérdés. Onnantól folyamatosan növelte előnyét Takács és Miklai ütéseinek köszönhetően a Vasas (13:8). Vatai Gabriella amit lehetett, összeszedett, és centerposzton is hatékony volt az együttes. Nem is volt meglepő, hogy a második technikai pihenőnél egy teljesen hitét vesztett Fehérvár várta az edzői tanácsokat (16:10). Fésüs Irén még próbálta lelkesíteni játékosait, de már ő is érezte, hogy hatalmas csoda kell ahhoz, hogy ezt az eredményt megfordítsák tanítványai. A hazaiak azonban nem akartak csodát látni, így nem vettek vissza a lendületből (20:13). A végjátékban még faragni tudott hátrányából az ellenfél, de ez érdemben semmire nem volt elég (25:18, 3:1). A Vasas megnyerte a meccset és a párharcot, s bejutott a legjobb négy közé.

A mérkőzés legjobbja
Ezúttal Miklai Zsanett érdemelte ki a meccs legjobbja címet. Végig megbízhatóan, hatékonyan támadott, ezúttal nem tudták tartani őt a fehérváriak. Jó teljesítményt nyújtott még Takács Zsófia és Vatai Gabriella is. A vendégeknél Dzunic Anna és Vacsi Evelin dicsérhető.

Extraliga, nők, negyeddöntő, 3. mérkőzés

Vasas Duna Autó Óbuda – MÁV Előre SC 3:1 (16, –23, 16, 18)
Folyondár utca, 200 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Éva T.
Vasas: Milovits 5, Nagy E. 7, Miklai 23, Dékány 17, Takács Zs. 19, Borsos 4. Csere: Vatai (liberó), Lévai, Oláh V. Edző: Jókay Zoltán
MÁV Előre: Tálas 3, Vacsi 8, Kondor T. 7, Antal A. 7, Dzunic 12, Meek 9. Csere: Deli-Germann (liberó), Pintér E. Edző: Fésüs Irén

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 7:4, 11:11, 16:12, 21:15. 2. játszma: 5:1, 8:9, 12:14, 16:18, 20:22, 22:22. 3. játszma: 6:3, 11:11, 17:14, 21:14, 23:16. 4. játszma: 6:4, 13:8, 16:10, 20:13

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:1, a Vasas javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: – Úgy látszik, kellett még egy meccs nekünk. A második játszmában megmutattuk, miért is kaptunk ki Fehérváron. A többiben viszont szépen játszottunk, és átléptük az előttünk lévő akadályt. Már az elején is mondtam, hogy itt nincs könnyű ellenfél, és ezt bizonyította a Fehérvár is. Ez a társaság, amikor kell, összekapja magát, és most pedig nagyon kellett.
Fésüs Irén: – Ezt a meccset megint mi vesztettük el. Ennek ellenére nem vagyok szomorú, sőt büszke vagyok a lányokra. Rengeteg hibával játszottuk, és a Vasas ezt kihasználta.

Az elődöntő párosítása
BSE-FCSM – Újpesti TE
TEVA-Gödöllő RC – Vasas Duna Autó Óbuda
Rájátszás az 5-8. helyért
NRK-Nyíregyháza – Albrecht-Miskolci VSC-MISI
MÁV Előre SC – Békéscsabai RSE

(forrás: vasasvolley.hu)

Címkék: máv röplabda fehérvár vasas előre extraliga máv előre

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr432713999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása