Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:0-ra nyert a Veszprémi Egyetemi SC ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának második fordulójában. A hevesiek még mindig a kiesést jelentő hetedik helyen állnak, de sikerükkel egy pontra megközelítették a bakonyiakat. A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető!

Az egri lányok hűséges szurkolóik fergeteges buzdítása mellett hatalmas lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe. A játszmavesztés nélküli győzelemmel nagy örömet szereztek szimpatizánsaiknak és természetesen maguknak. A hangulat a régi röplabdás időket idézte. A szurkolók minden sikeres egri akciót vastapssal jutalmaztak, a végén pedig nagy ünneplésben részesítették a csapatot. A hazaiak játékban és lelkesedésben is felülmúlták a rutinos ellenfelet, és teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

NB I, nők, rájátszás, az 5-8. helyért, 2. forduló

Agria RC-Eger – Veszprémi Egyetemi SC 3:0 (21, 21, 21)
Eger, 100 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Eger: Petrás, Hajdú B., Tóth E., Imreh, Kolman, Róth. Csere: Nemes (liberó). Edző: Juhászné Tóth Mária
Veszprém: Kovács A., Tobak, Földesi, Telek, Környei, Szelle D. Csere: Molnár B., Bodnár R., Dordzsceren. Edző: Oláh János

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 16:9, 23:19. 2. játszma: 8:5, 16:13, 23:19. 3. játszma: 7:8, 16:14, 23:19

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Juhászné Tóth Mária: – Nagyon örülök a győzelemnek. Játékosaim egy emberként küzdöttek ezen a fontos mérkőzésen. A siker nagyon sokat jelenthet a végelszámolásnál. Nem találok szavakat, le a kalappal a lányok teljesítménye előtt. A csapat nevében köszönöm csodálatos szurkolóink buzdítását.
Oláh János: – Sokkal nagyobb akarattal és alázattal kell játszanunk a Palota ellen, ha nyerni akarunk.

Kalocsai SE – Palota-Böllhoff 1:3 (–11, –22, 18, –22)

Az állás 2 forduló után
1. Palota 24 pont (32:21)
2. Veszprém 23 pont (34:20)
3. Eger 22 pont (31:21)
4. Kalocsa 15 pont (6:41)

NB I, férfiak, középszakasz, a 10-14. helyért, a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Sollight-Nyíregyházi FRK – Szolnoki Főiskola RK-SI 3:2 (23, 17, –20, –19, 11)

(forrás: agriasport.hu)

Címkék: eger veszprém agria röplabda vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr132693868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása