Lassacskán ébredezik a nagyjából húsz napja tartó szünet után az élvonalbeli röplabdabajnokság, de az igazi nagyüzem csak a jövő héten kezdődik. Pénteken és szombaton mindössze három NB I-es mérkőzést rendeznek, de a kiesés szempontjából mind nagyon fontos összecsapás lesz. Beharangozó!

NB I, férfiak, középszakasz, a 10-14. helyért, a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés

SOLLIGHT-NYÍREGYHÁZI FRK – SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI
(Február 25. péntek, 20 óra)
A kiesés szele váratlanul meglegyintette a Nyíregyházát a Kodolányi és a Sümeg elleni vereségeket követően, ezért a szabolcsiaknak ezúttal mindenképpen győzniük kell, hogy viszonylag nyugodtan várhassák a folytatást. Némiképpen csökkenti a csapat esélyeit, hogy a nyitásfogadásban és támadásban is kulcsember Tolnai Józsefre ezúttal nem számíthatnak a társak. A jelenlegi szezonban eddig háromszor találkozott a két csapat, s mindhárom alkalommal 3:2 lett a végeredmény, a szép hagyományokat pedig illik folytatni!

Tippünk 2:3

NB I, nők, rájátszás az 5-8. helyért, 2. forduló

KALOCSAI SE – PALOTA-BÖLLHOFF
(Február 26. szombat, 11 óra)
A Palota két bravúrt is bemutatott a közelmúltban az Eger ellen, ezzel jelentős esélyt teremtett a bennmaradásra. Igen ám, de a hevesiek elleni duplasiker csak akkor ér valamit, ha az immár biztos kieső Kalocsa otthonában sem botlanak a fővárosiak. Minden sorozat megszakad egyszer, az alföldiek vereségszériája sem tarthat örökké, nagyon kell vigyázniuk a vendégeknek, akik a korai kelés és a nyűgös utazás miatt bizonyára eléggé gyűröttek lesznek majd, de a fantasztikus csapategységnek és a jó játéknak köszönhetően ez sem akadályozhatja meg, hogy tegyenek egy újabb lépést céljuk felé.

Tippünk 2:3

AGRIA RC-EGER – VESZPRÉMI EGYETEMI SC
(Február 26. szombat, 15 óra)
Az alapszakaszban mindkétszer az Eger nyert, a középszakaszban viszont mindkétszer a Veszprém. Ha a bakonyiak ismét képesek lesznek a bravúrra, nagyon közel kerülnek a bennmaradáshoz, ugyanakkor a hevesiek a kiesés szélére sodródnak. Jó szériában van a VESC, amely január 23-án, tehát több mint egy hónapja kapott ki legutóbb, Egerben viszont éppen fordított a tendencia, és ez rányomja a bélyegét a hangulatra. Most azonban félre kell tenni minden morgolódást, mert a tét elképesztően nagy! A klub vezetése Dancs Renátára nem tart igényt a továbbiakban. A tapasztalt játékos két héttel ezelőtt, Palotán nem volt hajlandó pályára lépni csereként, ez pedig nem megengedhető. A többiek rendelkezésre állnak a VESC ellen.

Tippünk 3:2

Az állás 1 forduló után
1. Veszprém 22 pont (34:17)
2. Palota 22 pont (29:20)
3. Eger 20 pont (28:21)
4. Kalocsa 14 pont (5:38)

Címkék: beharangozó röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr142688880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása