A Pécsi TE-PEAC 3:1-re nyert a Sümegi RE otthonában, Dabroncon, a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 11. fordulójában. Szokatlan körülmények között játszották a mérkőzést, a teremben ugyanis épphogy fel lehetett festeni a röplabdapálya vonalait, a belmagasság is meglehetősen csekély, az ablakokon pedig éppen a játékosok szemébe sütött a délutáni nap.

A pécsiek már a bemelegítésnél igyekeztek hozzászokni a nehezítő körülményekhez. Tudatosították magukban, hogy pontosan, mélyen kell játszaniuk, hogy ne legyen hátrány az alacsony mennyezet és a kifutó hiánya. Az első szettben jól koncentráltak, a támadások eredményesek voltak, így viszonylag simán nyertek (20:25, 0:1).

A második felvonásban viszont szétesett a játékuk. A hátsósoros védekezés nagyon gyenge volt, a sánc nem tudta hatástalanítani az ellenfél centereit, a támadásaikat megfogták a sümegiek. Hiába próbálkoztak, a végjátékban sem tudták visszaszerezni a vezetést (25:23, 1:1).

A harmadik etapban a hibák közé a nyitásrontások is bekerültek. A pécsiek szerencséjére a Sümeg is sokat bizonytalankodott védekezésben és támadásban egyaránt, így újra a PEAC örülhetett a szett végén (18:25, 1:2). Nagy hajrát indított a hazai csapat, s a negyedik játékrészben 12:6-ra is vezetett. Azonban a nagyobb harcosságnak, néhány bravúros mentésnek köszönhetően sikerült fordítania a baranyai együttesnek (21:25, 1:3).

Nem sikerült 3:0-ra nyernie a Pécsnek, így még nehezebb lesz a csoport második helyén zárnia az alapszakaszt. Pénteken újra Kaposfüreden játszik edzőmeccset a Pécsi TE-PEAC csapata.

Storcz Tamás, a Pécs edzője: – Azt gondolom, mi voltunk az esélyesebbek, de jó lett volna játszmaveszteség nélkül elhozni a két pontot. Az edzésen gyakorolt elemeket jól alkalmazta a csapat, a háló előtt jól teljesítettünk, de a hátsósorban aludtak a játékosok. A bravúros mentések látványosak, de meg kell próbálni alkalmazkodó helyezkedéssel pontosítani a védekezést. Le kell vonni a tanulságokat, és ezeket felhasználva folytatni a felkészülést a következő két, a bajnokság kimenetele szempontjából rendkívül fontos találkozóra.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 11. forduló
Sümegi RE – Pécsi TE-PEAC 1:3 (–20, 23, –18, –21)

(forrás: peacroplabdapecs.hu)

Címkék: pécs röplabda sümeg pte nb ii peac dabronc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr262614456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása