Az 1. MCM-Diamant-Kaposvár 3:0-ra nyert a Pécsi TE-PEAC otthonában a férfi NB II alapszakaszának 11. fordulójában. Sikerükkel a somogyi juniorok átvették a listavezető pozíciót a baranyaiaktól.

A kaposváriak szinte minden poszton egy klasszissal jobb játékossal rendelkeznek, mint a Pécs, még úgy is, hogy két kezdőemberük ezúttal hiányzott. Ráadásul kirobbanó formában vannak, a napi edzésmunka, a korosztályos válogatottban eltöltött idő nagyon látszik a játékukon. Nem utolsósorban pedig a 2009 után 2010-ben is az év utánpótlásedzőjének választott Varga Péter irányítja őket, aki hibátlan taktikával küldi pályára a játékosait, az ellenfél hibáit azonnal megbüntetve.

A baranyaiak nem tudták megnehezíteni a jóval esélyesebb ellenfél dolgát, sőt az első és a második szettben jelentős különbség alakult ki. A hazai szervák nem voltak eléggé támadó jellegűek, ami meghatározta a PEAC védekezését is. Ugyanakkor a Kaposvár olykor okos, olykor erős szerváival nem tudott mit kezdeni a házigazda, így lehetetlen volt hatékony támadómunkát felépítenie. Balla Péter csereként szépen teljesített, más ezúttal nem volt dicsérhető. Az utolsó játszmában a somogyiak edzője cserélgetett, a pécsiek némileg javultak, ezért lehetett szorosabb a végeredmény. A baranyaiak gyenge játékának hátterében az utolsó hetek nem megfelelő edzésmunkája állhat.

Ha a Pécs január 29-én győz a Dorog otthonában, továbbra is az élmezőnyben marad.

Gyöngyösi Zoltán, a Pécs edzője: – Szétnyitottak bennünket, így nem volt miből építkezni, ezért minden játékelemben elbizonytalanodtunk.

NB II, férfiak, alapszakasz, 11. forduló
Pécsi TE-PEAC – 1. MCM-Diamant-Kaposvár 0:3 (–16, –13, –22)

Címkék: pécs kaposvár röplabda pte nb ii peac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr1002605676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása